Meg van az első koronavírussal fertőzött magyar!

2020/02/25

Pánikra semmi ok, a legfrisebb tájékoztatás szerint idehaza nem diagnosztizáltak még senkit a vírussal, viszont meg van az első fertőzött magyar.

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban, melyről a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára számolt be a hét elején Budapesten. Menczer Tamás elmondta, hogy a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett annak a magyar állampolgárnak a tesztje, aki a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozott.

A Diamond Princesst február 5-én helyezték karantén alá, majd február 19-én oldották fel a zárat, hogy az emberek többsége február 22-éig elhagyhassa a hajót. A személyzet jelentős része viszont ott maradt a fedélzeten, köztük három magyar is: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló. Egyikük koronavírus-tesztje pozitív lett, így elkülönítették, hogy aztán pár nap múlva átszállítsák egy kórházba vagy egy megfigyelő központba. Menczer Tamás mindenkit megnyugtatott, hogy a magyar állampolgár saját bevallása szerint jól van.

A kormány azt tanácsolja a magyaroknak, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak a vírussal fertőzött régiókba. Menczer Tamás azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem vezetnek be közúti vagy vasúti ellenőrzést Olaszországgal szemben, hiszen szomszédos országai sem tettek ilye lépéseket, ám folyamatosan mérlegelik a helyzetet.

Egy iskolás csoportot, mely Milánó karantén alá helyezett területén vett részt kiránduláson, jelenleg megfigyelés alatt tartanak idehaza, hogy minimalizálják a magyarországi fertőzésveszély kockázatát.

Hozzászólások