11000 méter magasan adott életet gyermekének

5 millió pezónyi ajándékot kapott a baba

2016/08/19

A nők hatalmas erővel vannak megáldva. Ezt bizonyítja az is, hogy egy hölgy azok után, hogy életet adott gyermekének egy repülőgépen, visszasétált a helyére.

A szülés időpontja nem befolyásolható sajnos, így már több olyan sztorit olvashattunk, hogy egyesek extrém helyen adtak életet gyermeküknek. Egy taxiban, hajón, vagy épp egy repülőgépen. Az újdonsült anyuka nem gondolta volna, hogy ilyen hamar karjaiban tarthatja kisbabáját, ugyanis 5 héttel hamarabb született meg a kislánya.

A fülöp-szigeteki Cebu Pacific légitársaságának repülőgépén most először történt ilyen eset. A gép Dubaiból tartott Manila felé. Az édesanyának szerencséjére két olyan légiutas-kísérő is volt a helyszínen, aki ápolónői képzettséggel is rendelkezett. A vezető steward, Mark Martin így nyilatkozott az esetről:

“Haven egy kis csoda. 36000 láb (11 ezer méter) magasan jött világra ez a kis csöppség. Erre az utasra örökké emlékezni fogunk, és hálásak lehetünk, hogy egy ilyen áldott eseménynek lehettünk szemtanúi.”

A szülés miatt irányt kellett változtasson a repülőgép, hogy leszálhasson Indiában. Azonnal biztosítani kellett a kismama és a baba egészségi állapotát, hiszen a gyermek koraszülött volt. Ez a kis kitérő megduplázta a repülési időt, de szerencsére az utasok többsége hasonlóan vélekedett az esetről, mint Mark, a légiutas-kísérők vezetője. Egy utas ezt a bejegyzést tette közzé a Facebookon:

“Ilyen csak a filmekben történik. Igazán szerencsések lehetünk, hogy átélhettünk egy ilyen csodás esetet. Amikor az édesanya elkezdett vajúdni, a személyzet elvitte egy tágasabb helyre, a repülőgép első felébe. Hangos sikoltásokat hallottunk, majd kis idő elteltével  felsírt az újszülött. Pár perc múlva a nő visszatért a helyére, míg a személyzet lemosta a kicsit ásványvízzel. Szerencsére egy hölgy a gyermekével utazott, így a poggyászában volt babaruha és minden egyéb amire szüksége volt az újdonsült családnak.”

A repülőgép társaság megajándékozta a kicsit 1 millió utazóponttal. Ahhoz, hogy valaki ennyi pontot összegyűjtsön 5 millió pezót kéne költsön. Idén áprilisban is történt már egy hasonló eset, akkor a nő a szingapúri légitársaságról nevezte el a gyermeket.

Hozzászólások