18 évesen havi másfél milliót keres Radics Gigi

Apja 30-as pasit képzel mellé társnak

2014/08/22

Nagykorú lett Radics Gigi, így ezentúl maga dönthet sztárgázsija felett, amit eddig szülei kezeltek, ami valljuk be, a mai pénzügyi viszonyok tekintetében nem elhanyagolandó összeg. 

A fiatal és tehetséges énekesnő 16 évesen nyerte meg a Megasztárt, azóta karrierje töretlenül szárnyal felfele úgy itthon, mint a tengeren túl.

Sikerei nem csak a fellépések számában, hanem a bankszámláján lévő pénzekben is mérhető, ugyanis ha hinni lehet a híreknek, akkor a tinédzser Gigi havi másfél millió forintért énekelt 2013-ban.

Fellépéseire a család és édesapja kíséri el, akik mai napig óvják mindentől a tehetséges lányt. Pénzügyeit is ők intézték ezidáig, ám most, hogy betöltötte a 18 évet maga rendelkezhet az összeg felett.

Édesapja szerint azonban ez még várat magára, hiszen az aranytorkú énekesnő nem egy anyagias lány, aki szeret költekezni, hanem megfontolt, és számít szülei segítségére, ahogyan ők is lányukéra. Az apa azt is elmondta, hogy a családi bevétel nagy részét lányuk keresete teszi ki, ám minden elköltött forinttal tisztában van a lányuk, pénzét megfelelően beosztották és tartalékolták.

Radics Gigi – annak ellenére, hogy sokak szemében egy elkényeztetett, nagyravágyó tinédzser – lelke mélyén egy kislány, akinek ugyanazok szerepelnek a kívánság listáján, mint bármilyen más embernek. Ház, család, boldogság. És, ha már a családnál tartunk az apa azt is elmondta a Borsnak, hogy lánya mellé egy érett 30-as pasit tudna elképzelni, hiszen Gigi kislány kora óta az idősebb korosztállyal zenél, így nem lepné meg a családot, ha idősebb, szakmabeli társat választana magának.

 

Hozzászólások