18+! Szorcsik H. Viki erre kérte szex közben Stohlt

Ötödik próbálkozásra sikerült

2015/12/10

Szorcsik H. Viki nehezen vállalta el, de végül mégis a vad szexjelenetben meztelenül lovagol Stohl Andráson.

 

Bár Szorcsik H. Viki a lánya lehetne Stohl Andrásnak, most mégis egymás szeretőit alakítják a Válótársak című sorozatban. A színésznő nehezen mondott igent a felkérésre, de végül belement.

Kétszer is visszautasítottam a felkérést, a gyermekeim apukája sem engedte volna elvállalni ezt a szerepet. Később azonban finomítottak a jeleneten, de így is nagyon feszülten és gátlásokkal tele vállaltam el, mert tudtam, hogy a szerep szerint anyaszült meztelenül kell vadul szeretkeznem Andrással” – mondta a Blikknek Szorcsik H. Viki.

Stohl - Szorcsik
Nehezen rázódtak bele a vad szexjelenetbe (fotó: Blikk)

A fiatal színésznő meg volt illetődve a forgatáson, de Stohl András bátorító szavai segítettek levetkőzni a gátlásait.

Természetesen a pénz is motivál egy színésznőt, de fontosabb volt számomra Buci személye, ugyanis biztosíték volt a nagyszerű és tapasztalt művész, aki valóban átsegített a félelmeimen, gátlásaimon. Rengetegszer összepróbáltuk a szöveget, hogy ne anyaszült meztelenül, egymáson lovagolva kelljen ismételgetni. A jelenet felvételénél csak az operatőr volt közvetlenül jelen, illetve a stylistom, aki mindig azonnal rám adta a köntöst, hogy egyetlen felesleges percet se kelljen pucéran töltsek. Persze tudtam, hogy tucatnyi stábtag lát a monitoron kersztül. András átsegített mindenen, fogta a kezem, és biztatott: nyugi, ne izgulj! Csak a nagy barna szemére emlékszem, teljesen kikapcsoltam mindent, kizárólag a szövegre koncentráltam, és nem arra, hogy teljesen meztelenül rajta ülök. Felkészített, elmondta, hogy minden színésznőnek fontos egy ilyen szerep az éle­tében, mert így tanul meg összpontosítani, uralkodni a gondolatain, és csak a feladatra koncentrálni” – tette hozzá a kétgyermekes színésznő, aki elárulta: ötödik próbálkozásra tudták felvenni a pikáns jelenetet.

Hozzászólások