5 világszintű katasztrófa, amely komolyan veszélyezteti gyermekeink jövőjét

Mi marad nekik?

2016/03/01

Az emberiség kihalásának lehetősége viszont annál inkább. Amíg ma már a földi élet normális folyását nehéz elképzelni nélkülünk, ennek az ellenkezője is egyre inkább igaz, és ha kihalásunk bekövetkezne, az egy új lehetőséget adna a természetnek, hogy begyógyítsa sebeit. Az alábbiakban 10 olyan létező veszély következik, amelyből látni fogjuk, hogy nem szükségesek zombik az emberiség kipusztításához: megoldjuk ezt mi magunk is.

A Walking Dead sorozat manapság a modern kultúra csúcsa, az egyik legnépszerűbb sorozat az éterben. A történetben egy vírus támadja meg a Földet, az emberiség nagy részét kipusztítva, a holtak pedig „feltámadva” a halálból megpróbálják elragadni a még megmaradt lelkeket. Amíg azonban az alapsztori szórakoztató, az emberiség kihalását illetően nem éppen a legvalószínűbb forgatókönyv. Dick Cheney ellenére zombik nem léteznek, valós veszélyek viszont annál inkább. Most bemutatjuk az első 5 okot, amitől veszélyben érezhetjük magunkat, pechünkre itt azonban nincs vége, holnap újabb öt fenyegető veszéllyel jelentkezünk!

vilagvege

  1. Globális felmelegedés

A globális felmelegedés az összes népszerű világvége-forgatókönyv koronázatlan királya. Annak ellenére azonban, hogy klímaváltozást tagadók megpróbálják a problémát elbagatellizálni, a veszély nagyon is valós. Nem beszélve arról, hogy kizárólagosan ember okozta veszély – kiegészítve egy, a sarkvidéki jég alatt meghúzódó 1000 gigatonnás óriás metángáz felhővel, ami viszont épp a felmelegedés okán – szép lassan leolvad róla. Mialatt karbont égetünk el és egyre mohóbban fogyasztunk mindenből, több és több üvegház-hatású gáz halmozódik fel és épül be a légkörbe. Elég könnyű meglátni a történet végét: fogj egy teleszkópot és nézd meg vele a Vénuszt, a tömény, felforrósodott légkörével, amely elég magas ahhoz, hogy… nos, megolvassza az ólmot. Néhány évtizeddel ezelőtt a klímatudós James Hanson tanulmányozta a Vénuszt és légköri folyamatait, jó néhány párhuzamot fedezve fel a Földdel. Amit látott, megrémítette, és 1988-ban a Kongresszus elé terjesztette felfedezéseit, mely szerint ha nem változtatunk a gázkibocsátási szokásainkon, akkor mind katasztrófára vagyunk ítélve. Hanson mindössze egyetlen szenátort győzött meg: Al Gore-t.

Manapság változatlanul növekvő ütemben égetjük tovább a karbont, a szén-dioxid szint emelkedik, ami egy lassú átlaghőmérséklet-emelkedést eredményez a Földön, függetlenül a különböző évszakok váltakozásától. A Föld hőmérséklete tehát lassan, de biztosan nő, az ipari forradalom óta pedig az emberiség egy olyan vonatra ült fel, amelynek pályája egészen biztosan szakadékba vezet. A legforróbb éveket a történelemben az elmúlt egy évtizedben mérték, Magyarországon is évről-évre újabb melegrekordok dőlnek meg. Idejét sem tudni, mikor volt itthon az utolsó „fehér Karácsony” – amit az utóbbi években tél címén kapunk, nem több, mint enyhe hóesés, ami másnap szürke latyakká változik.

Az író és környezetvédelmi aktivista Bill McKibben így ír a helyzetről:

“Az észak-sarkköri jégsapka olvad, hasonlóan a grönlandi óriásgleccserekhez. Mindkettő nem várt és nyugtalanító ütemben. Az óceánok jóval savasabbak, mint korábban, és a szintjük emelkedik. A legnagyobb viharok, hurrikánok és ciklonok erősebbek, mint valaha. Az Amazonas óriás őserdei eredeti életterük határmezsgyéire szorultak vissza. Észak-Amerika nagy északi erdői éveken belül eltűnnek. Az új Föld, amit most készítünk elő, még látszólag a miénk, de ha jobban megnézzük, már a legkevésbé sem.”

Sok környezetkutató egyetért abban, hogy már régen túlléptük azt a kritikus pontot, ahonnan még vissza lehetett volna fordulni. Ha egyszer már elértünk egy bizonyos küszöbértéket, a Föld már automatikusan melegszik tovább, még akkor is, ha hirtelen minden szén-dioxid kibocsátást megszüntetünk. Amit biztosan tudunk, hogy ha nem változtatunk a helyzeten, a bolygó-szintű katasztrófa elkerülhetetlen a nem túl távoli jövőben.

Puzsér Róbert beszélgetése Aigner Szilárddal a globális felmelegedésről:

  1. Fajok kihalása

Ha nem sütjük meg magunkat, egy másik lehetséges út az idők végéhez a klímaváltozás egy mellékterméke: a fajok kihalása, azaz a biodiverzitás megszűnése. Az emberi tevékenység számos faj kihalásáért felelős a Földön. Az ENS (Környezeti Változásokat Kutató Szolgálat) 1999-es jelentése szerint a kihalási ráta az 1000-szeresére nőtt a természetes eltűnésekhez képest, és 10,000-szeresére is nőhet az elkövetkező egy évszázadban, ha a jelenlegi tendencia folytatódik.

A Millenium Ecosystem Assessment, egy meghatározó környezeti jelentés 2005-ből 10-30% közötti emlős, madár és kétéltű kihalásának vészesen közeli időpontját jelzi az emberi tevékenység következtében, ide értve az erdőirtást (élőhelyek pusztulása), szén-dioxid kibocsátást (savas eső), kizsákmányolás (pl. illegális halászat az óceánokban, illetve vadászat), továbbá özönfajok – a helyi ökoszisztémát túlszaporodásukkal felborító fajok – betelepítése az adott területre (erre példa itthon: harcsák betelepítése a hazai állóvizekbe). „Ez a gyors kihalás az ökoszisztémára globális szinten is hatással van” – mondja Jann Suurkula, az Orvosok és Kutatók a Tudomány és Technika Felelős Felhasználásáért szervezet elnöke. „Mindez előreláthatóan széleskörű mezőgazdasági gondokat is eredményez, százmilliók megélhetését veszélyeztetve. Ez az ökológiai krízist a globális felmelegedés is jelentősen súlyosbítja.”

A kétéltűek, mint a békák és szalamandrák olyan fajok, amelyek az ökoszisztéma egészséges működéséért kiemelten felelősek. Jelenleg a békák más kétéltűekhez hasonlóan rohamos ütemben halnak ki. Mint bármely más ökoszisztéma esetében az egyes fajok kihalása más fajokat is érint, amelyek számára vagy élelemként vagy egyéb létfontosságú szükségleteik kielégítésére szolgálnak. Amikor egy hirtelen és masszív kihalás történik, láncreakció indul be, amely katasztrofális következményekkel jár. A Föld történetében eddig öt globális szintű fajkihalás volt, és a kutatók szerint most éppen a hatodik közepén járunk – most azonban már a mi tevékenységünknek köszönhetően. „Jelenleg éppen egy olyan tengeri ökoszisztéma változást idézünk elő, amely az összes élő organizmust óriási evolúciós nyomásnak helyezi alá” – áll az óceánokról szóló IPSO (International Programme on the State of the Ocean) jelentésben. Hogyan fog mindez a gyakorlatban lezajlani? Nos, az öt eddigi kihalási ciklus közül a legrosszabban, 250 millió évvel ezelőtt, az óceáni élővilág 96%-a kihalt, és a szárazföldi élet 70%-a pusztult el. Vajon mennyivel várhatunk jobbat a hatodik ciklustól? Talán jobb lenne, ha meg sem kellene tippelnünk.

  1. Méhek kipusztulása

Az elnéptelenedési szindróma (CCD) következtében a méhek lassan kihalnak. „Minden harmadik falat étel a Földön a beporzó rovarok szorgos munkájának köszönhető” – mondja Elizabeth Grossman, különböző, hasonló témában írt tudományos könyvek szerzője. A növényeknek spórákat kell kibocsátaniuk magukból, hogy szaporodjanak, s ezáltal a mi asztalunkon is legyen élelem. A méhek a legfőbb beporzók. Ha nincsenek méhek, nincs étel sem (legalábbis jelentősen kevesebb). A méhkasok 50%-a az Egyesült Államokban és Európában a következő 10 évben megsemmisül. A méhek kipusztulásában feltételezhetően egy bizonyos kemikália, a neonikotinoidok állnak, a kereskedelmi gazdaságban tömegesen használt növényvédő szerek. Ezek az anyagok jelentősen befolyásolják a méhek irányérzékét, megakadályozva ezzel azt, hogy visszataláljanak a kaptárba.

Kevesebb virágpor a kaptárban kevesebb méhkirálynőt eredményez, ami lassanként a kaptár összeomlásához vezet. Az Európai Bizottság tilalmat rendelt el ezekre a növényvédő szerekre, miután az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy jelentős kockázatot jelentenek a méhekre nézve. Ugyanakkor az Egyesült Államok visszautasította a neonikotinoidok betiltását, a CCD egyéb lehetséges okaira hivatkozva, mint pl. a paraziták. Ahogy azonban Néró szaval, miközben Róma leég, a méhek ez idő alatt rohamosan tűnnek el. A megcsappanó élelmiszerkészletek következményeit nem nehéz elképzelni: tömeges éhínség, háború, halál.

vilagvege (3)

  1. Denevérek kipusztulása

A méhek nem az egyedüli beporzók, akik lassanként eltűnnek. A denevérek is hullanak, mint a legyek. Az erdőirtás, az élőhelyek pusztulása, a vadászat, plusz egy végzetes gombás betegség, ami az amerikai denevérek közt terjed és fehér orr szindróma névre hallgat, eredményeképpen a denevérek vészes ütemben fogynak. Amellett, hogy hozzájárulnak a pollenizációs krízishez (ők azok, akik többek közt a növények élősködőit elfogyasztják és több mint 300 gyümölcsfaj csak az ő közbenjárásukkal tud szaporodni), a fogyatkozó denevér populáció egy újabb olyan végkifejletet is előrevetít, amelyben az emberiség megtizedelődése fő szerepet játszik. Ahogyan a természetes élettereikről egyre inkább kiszorulnak, a denevérek lassanként az emberi élőhelyek körül néznek majd menedék és táplálék után. Emellett a fertőzéseiket is magukkal hozzák. „Jól látni, hogy a kórokozók milyen könnyen képesek átterjedni állatokról az emberre” – mondja Jon Epstein, az EcoHealth Szövetségtől, amely non-profit ügynökségként a biológia sokféleség megőrzéséért harcol. Minden évben átlagosan öt teljesen új fertőzés jelenik meg, és ezek kb. 75%-a állatoktól származik – egyre inkább feltételezhető, hogy az ebola vírus is denevérekről terjedt át az emberre. Mi lesz, ha akad néhány olyan kórokozó is ezek közt, amely kizárólag az emberen fejti ki hatását? Mi lesz Batmennel?

  1. Járványok

Ami egy újabb lehetséges végkifejlethez vezet: egy világszintű járványhoz. Minden évben új betegségek jelennek meg. Néhányukban megvan a potenciál, hogy jelentősen megtizedeljék a lakosságot. 1918-ban az influenza vírus egy mutációja világszerte végigsöpört, mintegy 20-50 millió ember elpusztítva – ez több, mint az első világháború áldozatainak száma. Az elmúlt néhány évben egyes betegségek, mint pl. a SARS közel jártak ahhoz, hogy világszintű járványt okozzanak, ami nem elképzelhetetlen figyelembe véve az interkontinentális repülőjáratokat. „Egy vírusnak nem érdeke, hogy az összes gazdatestet elpusztítsa, tehát kevésbé valószínű, hogy az egész emberiséget kipusztítaná” – állítja Maria Zambon, az amerikai Egészségvédelmi ügynökség influenzával foglalkozó részlegének kutatóorvosa. „Azonban könnyen okozhat sok éves visszaesést a tudományban. Soha nem lehetünk teljesen felkészülve arra, amit a természet tartogat számunkra: a természet a legfőbb bioterrorista.”

 

Hozzászólások