A Barcelona duplán fektette két vállra a Real Madridot

Eldőlt a spanyol bajnokság?

2015/03/23

A spanyol bajnokság legjobban várt meccsét, az El Clásicót, azaz a Barcelona – Real Madrid meccset a katalánok húzták be 2-1-el, de ezúttal nem csak a három pont miatt volt jelentős az összecsapás. A győztes előtt ugyanis megnyílt az út a bajnoki cím felé.

Az 2014/2015-ös szezon első bajnoki El Clásicóját a Real Madrid nyerte 3-1-re tavaly októberben, amikor a csapat még bombaformában volt. Azonban várható volt, hogy a visszavágón nem lesz ugyanaz a forgatókönyv, mert a fővárosi csapat mostanára hullámvölgybe került, a katalánok viszont mintha kezdenék magukat összeszedni.

A meccs ráadásul a Camp Nouban volt, a Real pedig épp rossz szériában van, nem tudta legyőzni otthon a Villarrealt, és kikapott 1-0-ra Bilbaóban. Ez két meccsen egyetlen szerzett pont, közben viszont a Barcelona szépen lassan visszafoglalta az első helyet a tabella élén, és már a hétvégi El Clásicót egy pont előnnyel várta. Ami ilyen volt:

Bár az idei bajnokságban mindkét sztárcsapat hajlamos elbotlani a kisebb csapatok ellen, és pár éve megint ott van a harmadik erő, az Atlético Madrid is, valójában az egymás elleni meccsek számítanak a legjobban. A Realnak pedig ez lett volna az esély, hogy még időben megfordítsa a bajnokságot a maga javára, egyben kikászálódjon a gödörből.

A tempó végig óriási volt, mindkét csapat érezte, hogy most óriási a tét, és meg is tett mindent a győzelemért. A Barcelona szerzett vezetést egy szabadrúgás után, de a meccs leggyönyörűbb mozdulata a Real egyenlítő gólja előtt volt, amikor Karim Benzema sarokkal passzolt Cristiano Ronaldónak, aki a kapus mellett a hálóba passzolt.

suarez
Aki a meccset eldöntötte: Luis Suárez. (Fotó: Facebook)

A meccset ezóttal nem a két legnagyobb sztár, Ronaldo és Lionel Messi egyike döntötte el, hanem a Barcelona csapatában egyre fontosabb szerepet játszó Luis Suárez, aki könnyen lehet, hogy góljával nem csak az El Claicót nyerte meg a katalán óriásnak, hanem a 2014/2014-ös spanyol bajnokságot is. A Barcelona előnye négy pont a Real előtt, és még tíz forduló van hátra.

2014/2015-ös spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División), 28. forduló:
Barcelona – Real Madrid 2-1 (Mathieu 19., Suárez 56., ill. Cristiano Ronaldo 31.)

Hozzászólások