A Boldogságot nem kilókban kell mérni

Az első magyar Miss Curvyn jártunk

2016/04/20

Első alkalommal került megrendezésre a Miss Curvy Hungary szépségverseny döntője, ahol a vidéki selejtezők után két kategóriában versengtek bájaikkal és teltkarcsú idomaikkal a hölgyek Budapesten.

A Miss Curvy kategória győztese a 20 éves győri tanuló, Pongrácz Eszter lett, míg a 30 felettiek, azaz a Lady Curvy kategóriában a 32 éves Polónyi Natália fejére került a korona.

A résztvevők jó bulinak tartották ezt a fajta megmérettetést, amire vagy önszántukból, vagy párjuk hatására neveztek be. A fürdőruhás bevonulás után már korántsem azt a felszabadult, mosollyal teli arcot lehetett látni a hölgyeken, hanem végletekig kiélezett, versenydrukk hangulat volt a levegőben.

Rába Tímea korábbi szépségkirálynőnk – elmondása szerint – nem utolsó alkalommal vett részt zsűriként ezen a fantasztikus hangulatú versenyen. Önbizalomban nem dúskáló lányok és asszonyok sokaságával találkozott a verseny kezdetén, akikből mostanra külsejüket nyíltan felvállalva, testi, lelki és szellemi harmóniába kerülve önmagukkal dögös bombázók váltak. Ezek a lányok megtanulták a verseny végére még jobban élvezni az életet, és nem ideálokat kergetve szembe mernek nézni a valósággal.

Katus Attila többszörös magyar válogatott világ- és Európa-bajnok aerobikosunk szívesen tett eleget a meghívásnak, mint zsűritag. Tudjuk róla, hogy nagyszerű szakember, aki életviteli tanácsaival és remek pszichológiai meglátásaival számos nőnek nyújtott mankót önképzavar problémáik leküzdésében. Hitvallása szerint az egyéniség fontosabb a külsőnél, ezért a boldogságot nem kilóban kell mérni.

És üzeni a férfitársainak, hogy pár kiló plusz mindig egy csipetnyi vidámságot hoz az ember életébe!

Ungvári Zoltán írása. Fotók: Fazekas Bence

Hozzászólások