A kukában landolt Sarka Katáék házassági szerződése

Mindent felülírtak az őszinte érzelmek

2015/09/18

Ennél nagyobb bizonyosság nem is kell arra, hogy egy házasság jól működik: Sarka Kata és Hajdú Péter megsemmisítette a házassági szerződését, mert tudják, szerelmük örökre szól.

A hetedik évet mondják a legkritikusabbnak egy kapcsolatban, de a Hajdú házaspár fittyet hány erre, hiszen a házasságuk biztosabb alapokon áll, mint valaha. A pár annyira biztos abban, hogy örökre együtt marad, hogy a korábban írt házassági szerződést is összetépték.

Hét évvel ezelőtt, amikor kimondták a boldogító igent, vagyonuk még nem volt olyan nagy: Hajdú Péter nevén volt egy cég és egy kis lakás, amiben laktak. Azóta azonban nagyon sok minden változott, hiszen mindketten sikeres karriert tudhatnak magukénak: míg Hajdú a tévézésben tarol, Kata egy értékesítési céget vezet sikeresen. A szerződést mégsem újítják meg.

Sarka Kata, Hajdú Péter
Kata és Péter tökéletes harmóniában élnek

„Nem tudjuk frissíteni a házassági szerződésünket, mert már rég összetéptük és kidobtuk a kukába. Az életünk immár elválaszthatatlan egymástól, két közös gyerekünk van és közös üzleti érdekeltségeink. Sokat változott a világ körülöttünk… A házasságunk előtt én ragaszkodtam ahhoz, hogy írjunk házassági szerződést. Péter már akkor közismert ember volt, szerettem volna egyértelművé tenni a közvélemény és főleg a férjem számára, hogy nem holmi szerencsevadász vagyok. Őszinte szeretet fűzött Péterhez, és az fűz ma is. Amit az elmúlt években szereztünk, az mind közös. Szóban állapodtunk meg erről, és ez nekem is, Péternek is bővel elég volt. Nyilvánvaló, hogy a közös gyerekeink érdekében sohasem fogunk egymás ellen fordulni. Megbízunk egymásban, de ma sem csinálnénk másként, írnánk szerződést. Aztán menet közben kiderül, hogy a szerelmünk, akihez hozzákötöttük az életünket, tényleg az a tökéletes társ-e. Nekem szerencsém van, Péter mindennap bebizonyítja, hogy ő az én emberem – mesélte Sarka Kata a Bestnek. 

Hozzászólások