A nő, aki történelmet írt

Jessie Graff olyat vitt véghez, amit előtte még másik nő nem tudott

2016/08/31

Ha valaki azt mondja, hogy egy nő csak gyenge lehet, vagy férfihormonokat szed, az hülye. Vagy csak nem ismer olyan nőket, mint amilyen Jessie Graff is.

Jessie egy amerikai kaszkadőrnő. Több neves filmben is feltűnt, például a Project X-ben, a Transformers 3-ban, az X-Men: Elsőkben és a Vasember 2-ben. Ez már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy kedveljük, de Jessieben ennél több van. Ő ugyanis az első nő a történelem során, aki teljesíteni tudta az American Ninja Warrior döntőjének első etapját. 

Azoknak, akik most csak pislognak, röviden összefoglaljuk a műsort: a versenyzőknek egy olyan akadálypályán kell keresztül verekedniük magukat, ami az emberek túlnyomó többségének nem sikerülne. Nem csak átlagon felüli fizikum kell hozzá, hanem nem kevés rugalmasság, valamint helyzetfelismerő képesség. A pálya ugyanis úgy van kialakítva, hogy ne lehessen csak úgy átrohanni rajta, ez az egész lényege. A műsor jelenleg a 8. évadnál jár, és már több százan próbáltak bejutni a Las Vegasban rendezett döntőbe, de a legtöbben el is buktak.

Bár nem Jessie volt az első nő, aki döntőbe jutott, de ő az egyetlen ezidáig, aki nem vérzett el az első körben, hanem tovább jutott a következő fordulóba. Ezzel a tettével rengeteg olyan embert hallgattatott el, akik eddig kétségbe vonták, hogy a gyengébbik nemnek is van keresni valója a versenyben. Külön humorosnak tartjuk, hogy ezek az emberek általában olyanok, akik a TV elől nem tudnak felállni anélkül, hogy 12 teljes izomcsoportot húznának meg a kis testükben. 

Gratulálunk, Jessie, gyönyörű menet volt!

Fotó: Facebook
Hozzászólások