A pokol kommandósai

Interjú a börtön legkeményebb őrzőinek egyikével

2016/09/19

A legdurvább gonosztevőket is figyeli valaki. A valóságban ez azonban nem Batman, hanem a pokol kommandósai, akik a börtön hierarchiájának csúcsán állnak.

A börtön nem egy vidám hely, sőt egy civil embernek oda bemerészkedni maga lehet a rémálom. Tele gyilkosokkal, rablókkal, csalókkal és rengeteg aljasnál aljasabb bűncselekményekért lesittelt rossz arcúval, ahol ember embernek farkasa. Viszont vannak olyan emberek, akiktől még ezeknek az elvetemült bűnözőknek is összeszorul a gyomruk, ha meglátják őket. Ők a börtön kommandósai. Mai interjúmban egy ilyen kommandóssal beszélgetek, aki elárul egy-két kulisszatitkot. Természetesen arcát és nevét nem hozom nyilvánosságra.

Honnan jött az ötlet, hogy börtönőr legyél? Mert gondolom így kezdted a pályafutásod.

BV: 1993-ban szereltem fel katonai szolgálat után börtönőrnek. Ott volt a laktanyához közel a börtön, és úgy gondoltam, ha már egyenruhában vagyok, és ott is egyenruha van, akkor jó kis váltás lehet, és meg fogok tudni élni belőle. Egy újsághirdetésben találtam ezt a lehetőséget, a BV-s állást. Tizennyolc és fél évesen jelentem meg a BV-be jelentkezni, még katonaruhában. Volt egy komolyabb egészségügyi szűrés, de később értesítettek, hogy megfeleltem. Nagyon meglepett, hogy felvettek. Az első alkalommal lejött értünk a személyzetis, és felvitte az egész bandát egy szintre, ahol elvetemült gazfickókat mutattak nekünk. Soha nem láttam ilyet, aztán egyszer csak ott voltam: 150 ember ebédeltetése, benyitnak egy 10 fős zárkába… Büdös volt, tele tetovált, kigyúrt roma fickókkal…

Akkor elgondolkodtam rajta, hogy kell-e ez nekem. Megmondom őszintén, akkor, 18 és fél évesen beremegett a lábam egy kicsit. Tíz emberből három jött vissza. Direkt csinálták, ez is egy szűrő volt. Egy idő után ledobja magáról az ember. Ha nem, és félsz, azt a rabok kihasználják.

Nagyon tetszett a közeg, főleg az, hogy jött a fizetés minden hónapban. Akkoriban 14 ezer forint volt a fizetésem. A kötelező ranglétrát végigcsináltam: 6 hónapos alapképzés, jogi képzések, bilincs és gumibot használat, ilyenek. Elkezdtem a legalján szakaszvezetőként, ami a legalja vállap volt. Azzal el lehetett menni körletre dolgozni. Jártunk fel a motozni az őrséggel. Akkor még rengeteg szökés volt.

Hogy szöktek meg? Elbújtak valahova?

BV: Igen, ilyen is volt, nem is egy. A munkahelyen, ahol dolgoztak, elbújtak munka után, aztán kiugráltak a beton falon – ami nagyon magas volt, szóval rengetegen darabokra törték a csontjaikat.

Azért voltak nagyon komoly szökések is, mikor például ugyanígy szöktek meg kokain bárók, akikről senki nem tudta, hogy valójában kicsodák. Csak annyit, hogy kokaint árultak. Mikor elkezdték a szökést, már autó várta őket, meg létra a falnál. Na az ilyen fazonok soha nem is lettek meg. Csináltak olyat is, hogy hárman szöktek meg egyszerre. Az egyik ott maradt, hogy vele foglalkozzanak, a másikat elkapták a városban, a harmadikat soha.

Másfél évet csináltam így végig. Két év elteltével beválogattak az akkor frissen alakított akció- és bevetési csoportba. Ez fekete ruhás kommandós hakni volt. Oda rengetegen jelentkeztek, de óriási volt a szűrő, így csak öten maradtunk. Nagyon tetszett. Egyfajta hatalmat is adott, de ami még jobb volt, hogy különféle kiképzésekre jártunk a rendőrség különleges alakulataihoz. Rengeteg lövészetet, közel harcot tanultunk, és egy csomó akciógyakorlat is volt. Az akciócsoport feladata volt a 4-es biztonsági csoport illetve a különösen veszélyes elítéltek kezelése.

Ezekre az elítéltekre azért nem nagyon kell vigyázni, ugye? Mármint be van kamerázva egész nap a seggük is, nem?

BV: Nem az a fokozott biztonsági, mint például Magda Marinko. Mi vittük le őt is Szegedre. Az inárcsi lövöldözőt és minden veszélyes bűnözőt… Általában azokat a gyilkosokat, akiket csak páncélautóval lehet szállítani.

Milyen emberek amúgy?

BV: Kemény, elvetemült gyilkosok. Nem elég például, hogy kirabol egy bankot, még a bejáratnál géppisztollyal fejbe is lő pár civilt. Az ilyenek már nem tudnak szocializálódni.

Beszélgetni beszélgettél velük?

BV: Velük nem lehet kommunikálni. Kéz- és lábbilincs, páncélautó. Csak így lehetett őket mozgatni. Csak a kommandó viheti, rendőri kísérettel, de soha nem volt probléma. Egyszer-kétszer mondjuk a már említett Magda Marinkóval akadtak gondok, amikor levittük Újhelyre. Emberkedett, de aztán intézkedés közben valahogy a kezét-lábát eltörte. De nagy köcsög amúgy…

Több mint 130 hivatalos bevetésen, illetve kényszerintézkedésen voltam. Úgy vettem észre az elítélteken, hogy körülbelül 4 év után kezdődik az agybomlás. Nagyon sok gyilkos van, akit szabadítunk, megállnak a kapuban, és ilyeneket kérdeznek: “Főnök, még mindig 2 forint a villamosjegy?”

Mit fognak csinálni civilként? Szocializálódnak?

BV: Nem hiszem. Az a baj, hogy semmiféle kapcsolat nincs egy büntetését leült gyilkos és a rendőrség között. Ha nem rendeltek el pártfogót és nem feltételesen szabadult, mehet a világba.

A kommandós dolgokról beszéljünk még!

BV: A börtönön belül van egy kommandós tartózkodó, ahová befutnak a riasztások. Egy iroda, ahol van egy bokszzsák, egy kis konditerem, elvégre mindig elérhető állapotban kell lenni. Amíg a napi programok mennek, addig szokott probléma lenni. Este zárás után már nem nagyon volt ránk szükség, de ügyeletet adtunk, tehát ha nagy gond volt – ott voltunk.

Munkába vonulás, séta… ezeknél voltak a komolyabb balhék. De volt olyan is, hogy jött a riasztás, hogy Józsival gond van a fogdán. Odamentünk. A fickó zsilettel szétvagdosta magát. A kezét, a fejét, aztán beszart és szarral összekente a fejét, meg kiabált, hogy kommandósok, lehet jönni! Na ilyenkor gondolkozol, hogy mit csinálj.

És mit csináltál, birkóztál vele?

BV: Nem, először lemostam (nevet). De birkóztunk már szarban, vérben.

Nektek mernek támadni ?

BV: Előfordul, de mindig lerohanjuk a delikvenst, hogy esélye se legyen kárt tenni bennünk. Volt olyan érdekes eset is, hogy beszélőn benyalta a fickó az LSD-s bélyeget, felment a bolond a zárkába, szétdobálta a tévét meg mindent, kinyúlt az ablaküvegen, szétvágta az ereit, spriccelt a vér. Nekünk az emberélet megvédése is a célunk, tehát nagyon sokszor meg kellett mentenünk az őrjöngőket.

Vele mit csináltatok?

BV: Lecsavartuk és rohantunk vele a dokihoz (nevet).

Sérüléseid voltak ezeknél az eseteknél?

BV: Kék-zöld foltok voltak, ruha szakadás, ilyesmi, de semmi komoly.

Vicces sztorik akadnak? Persze kinek mi számít viccesnek…

BV: Egy sztori jutott eszembe, mikor az egyik emberke addig verte a farkát, amíg úgy maradt. Ki kellett vinni a kórházba, mert lerohadt volna. Vérrög keletkezett benne, és a nagy, kegyetlen gyilkos könyörgött nekünk, hogy vigyük ki, nehogy leszáradjon. Ott kellett vele lenni a műtétnél is, ilyet meg azért nem minden nap lát az ember. Volt röhögés, még a nővérkék is kuncogtak.

De a legtöbb történet egyáltalán nem vicces. Sokszor szétvagdossák egymást késekkel, fültől fülig, de nincs tettes. A börtönben egy ilyen esetnél senki nem látott semmit. Nincs tanú. Kihegyezik a műanyag fogkefét, és reggel munkába vonulásnál leszurkálják egymást. Vannak 400-500-an a csarnokban, könnyen hátba bökik egymást. Mennek a leszámolások. A többiek meg asszisztálnak hozzá.

Volt hogy meghaltak ?

BV: Igen, de a leggyakoribb az öngyilkosság. Felakasztják magukat. A legelső, amire emlékszem, munkahelyen kapott egy levelet, hogy elhagyja a családja. Fel is kötötte magát. Még kicsit rugdalózott, mire odaértünk, de már nem tudtuk megmenteni. Nehéz volt feldolgozni, de muszáj. Ez az első volt, utána sokat láttam sajnos.

Megviselt?

BV: Ez igen. Megsajnáltam, átéreztem. Az akasztás mellett a falcolás a sok. Ami a durva az az, amikor nem az ereket, hanem a combon az ütőeret vágja fel. Ez szinte menthetetlen. Felmentünk, levettük egy ilyen fickóról a nadrágot. Úgy esett ki belőle a megalvadt vér, mint egy sonka.

Hova kell még kísérnetek veszélyes bűnözőket a tárgyaláson és kórházon kívül?

BV: Temetésre. Sajnos rendszeresen jártunk. Volt olyan eset, mikor kivittük a fogvatartottat, és kb. 1200 roma várt minket. Ott beszéltünk a vajdával, hogy csillapítsa le azt a rengeteg embert, mert háború lesz, de inkább békésen kéne megoldani. Nem hittük, hogy kezelni tudja a helyzetet, de felemelte a botját – és csend lett. Az az 1200 ember csendben lett és béke volt. De volt olyan is, amikor ki kellett menekíteni az elítéltet, mert az egész család meg akarta lincselni. Szóval érdekes helyzetekben voltam néha.

Láttam a Discoveryn a börtönös filmekben, hogy felgyújtják a zárkát az elítéltek. Ezt öngyilkosság miatt?

BV: Igen, általában azért. Ha ég a matrac ciángáz szabadul fel. Ez alkalmas arra, hogy ha belélegzed, akkor nagyon gyorsan meghalsz. Ilyenkor nagyon gyorsnak kell lennünk. Törni-zúzni kell, azonnal.

Komoly kiképzésben részesültünk ezzel kapcsolatban is, a tűzoltókkal karöltve. Ajtót feltépni, minél hamarabb, speciális eszközökkel. Rengeteget gyakorlatoztunk a tűzoltókkal, hogy minél hatékonyabbak lehessünk.

Sok ember vamzerkodik és felnyomják egymást. Bent ez sűrűn előfordult?

BV: Igen, így van. Mondjuk felmentünk az 5-ös zárkába, mert telefont jelentettek. A 6-os zárkából valaki. De sokszor meg is mondtuk, hogy srácok, üdv a 6-os zárkából. Az árulókat mi sem szerettük.

Börtönlázadás volt?

BV: Nem, csak olyan volt, hogy egy szintre odavezényeltek minket, mert nem bírták az őrök fenntartani a rendet. Egy hétig ott voltunk nonstop, rend is lett.

Na meg a bolondok… Kiküldtek minket az IMEI-be, ahol a bolondokat tartják fogva és kezelik. Kitört a balhé. Nem akartunk hinni a szemünknek, komolyan. Tömegverekedés volt. Hatan átmentünk, és azt láttuk, hogy kb. 150 rab székekkel dobálózik, az ápolók elbújva kiabálnak segítségért. Ott viszont teljes nyílt parancs volt, ki kellett ütni a bolondokat. Igazi éles edzés volt, csak testi kényszer. Mással tilos volt.

Bárki lehetett kommandós? Vagy ez egy kiváltság a börtönön belül is?

BV: Bárki azért nem lehetett. Akkora szűrés van, hogy hihetetlen. Keménynek kellett lenni, futni, verekedni, meg komoly pszichológiai tesztek is vannak. Rendszeresen járni kell pszichológushoz is, negyed évente. A jogszabályokat teljes mértékben tudni kell, alkalmazni is.

Miért lett vége a kommandónak?

BV: Hát, hogy is mondjam… Volt egy intézkedésünk, ami nem volt teljesen jogszerű. Utána szépen lassan felszámolták az egész kommandót és mindenki elkezdett mást csinálni a börtönön belül. Az utolsó pár évben üzemvezetői státuszban dolgoztam, volt egy saját brigádom. Saját magam válogattam össze a rabokat, akikkel dolgozni akartam. Szabad kezet kaptam. Itt jött a fordulat, mivel a kommandós a rabok mumusa, most meg szinte kollégák lettünk, szóval változtatnom kellett a saját hozzáállásomon is.

Engedékenyebbnek kellett lenni, viszont követelni is lehetett tőlük. Teltek múltak az évek, és annyira megkedveltem őket, hogy például otthon egy szombat déli ebédnél eszembe jutott, hogy Józska fogvatartottnak beszélője volt, és vajon elment-e hozzá az asszony. Alig vártam, hogy hétfőn bemenjek és megkérdezzem, hogy mi volt. Érdekes dolgok, illetve érzések ezek.

Aki rendesen dolgozott, annak én is sokat segítettem. Plusz beszélőkkel például. Ha volt fegyelmije felszóltam a nevelőnek, hogy törölje el. Szóval odafigyeltem rájuk. A 22 év alatt soha senki nem mondta azt a civil életben, hogy “te köcsög voltál velem!”, hanem inkább hogy helló, főnök, gyere, igyál valamit.

Golyó további interjúit EZEN A LINKEN tudjátok elérni

Hozzászólások