Uberelik a taxisblokádot?

Kitartó sztrájk, háborgó tömeg

2016/01/19

Ma is messziről kerülni kell a Deák teret, ugyanis az Uber ellen demonstráló taxisok kedden is részlegesen lezárják az utakat. A buszok menetrendjei nem változnak.

Ma reggel 6 óra körül még csak  körülbelül 20 autót láttak a Bajcsy-Zsillinzsky úton és a József Attila utca végén. A forgalom most is egy-egy sávon tud közlekedni. Szerdáig mindenképpen ki akarnak tartani tiltakozásukkal az olcsó tarifájú fuvaros szoftver, az Uber ellen, mivel a tüntetők szerint az ide regisztrált sofőrök nem viselik ugyanazokat a terheket, mint a taxisok. Hétfő este a résztvevők el is kezdték kifigyelni az Ubereseket, és akiket kiszúrtak azzal kötekedtek vagy fenyegetőztek . A tegnapi akcióról még drónfelvétel is készült:

A blokáddal azonban nem éppen azt érték el amire számítottak: a közvéleményt magukra haragították, sőt népszerűbbé tették az Ubert, hiszen a tiltakozás előtt még sokkal kevesebben tudtak a szolgáltatás létezéséről. Például Lánczi Zoltán, a Pécsi Dohánygyár Kft. felügyelőbizottság elnökének blogján ez áll:Ne gondolja senki, hogy ezeket a szolgáltatásokat meg lehet állítani a határnál, vagy egy-két rendelettel meg lehet szüntetni a létezésüket. A szocializmus 26 évvel ezelőtt véget ért.” Ez csak egy csepp a tengerből, az internetet ellepték a felháborodott felhasználók hozzászólásai és az ehhez hasonló mémek: 

Höböbö vissza a középkorba, akkor még minden rendben volt!Dicsértessék!

Közzétette: Tibi atya – 2016. január 18.

A rendőrség igyekszik biztosítani a minimális forgalom folyamatosságát, de szerintük ma is érdemes elkerülni a környéket. Ma valószínűleg többen lesznek a tömegközlekedési eszközökön is, hiszen sokan nem szeretnék újra dugóban tölteni a fél napot. A taxisok közül többen azt nyilatkozták, hogy reményeik szerint szerdáig tárgyalni tudnak Tarlós Istvánnal és Lázár Jánossal. 

Hozzászólások