A te gyermeked megy iskolába február 29-én?

Már 30 ezren csatlakoztak a ˝Február 29-én nem leszek a suliban˝ kezdeményezéshez

2016/02/28

A szervezők a Facebookon hoztak létre egy nyilvános eseményt, ahol arra kérik a szülőket, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz.

„Mi lenne, ha mi szülők is segítenénk a tanárokat, és egyértelműen jeleznénk a Tisztelt Kormányzat felé, hogy valódi és eredményes változást szeretnénk az oktatásban, nem csak a szokásos látszatintézkedést és uszító propagandát. Sztrájkoljunk mi is! Ne engedd a gyerekedet 2016. február 29-én az iskolába! Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés. Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy mi szülők szeretnénk a változást”– írták a szervezők a Facebookon.

A Faccebook hozzászólásokból is látszik, hogy megoszlanak a vélemények. Egyesek viccesnek tartják a kezdeményezést, mások egyetértenek és támogatják a dolgot. És vannak olyanok, akik szerint a gyerekeket nem kellene bevonni a demonstrációba és, hogy a pedagógusoknak és a kormánynak kell megoldást találnia a problémára, nem pedig a szülőknek és gyerekeknek.

Aki csatlakozni szeretne ehhez a figyelemfelkeltő akcióhoz, de nem tudja megoldani a gyermek megőrzését, azoknak számos lehetőséget biztosítanak a felügyeletre.

Rengeteg kulturális intézmény, nyugdíjas pedagógusok, aktív bébiszitterek, és egyéb civilek is felajánlották segítségüket.

Például február 29-én a Stúdió K Színház egész napos programot biztosít a gyerekeknek.

Egyébként félévente 3 napot igazolhat a szülő, tehát aki csatlakozni szeretne, írhat a gyerekének igazolást a hiányzás miatt. Ha már meghaladta a 3 napot a szülői igazolások száma az igazgatók többsége ezen felül is elfogadja az igazolást. A hiányzást nem kell előre bejelenteni elég utólag igazolni a napot. A nagykorú diák magának is igazolhatja a távollétét.

Honnan is indult ez az egész?

A tanárlázadást a Herman Ottó Gimnázium nyílt levele indította, őket nemsokára több száz magyar általános és középiskolás tanár követte.

Február 13-án a pedagógusok sztrájkbizottsága országos tüntetést szervezett a Kossuth téren ahol tanárok és diákok jelentek meg az utcán és ismertették 25 pontos követelésüket.

Követelésük között szerepel a tananyag csökkentése, a kötelező tanulói óraszámok mérséklése, az általános iskolában délután 4-ig tartó köztelező benntartozódás megszüntetése.

Közben jött a kockás inges sztrájk . A volt felsőoktatási államtitkár nyilatkozta , hogy fölöslegesen tüntetnek a “borotválatlan kockás inges” tanárok. Az internetet azonnal ellepték a tiltakozásul kockás ingben fényképezkedő tanári kar fotói, ami gyorsan a mozgalom szimbólumává vált.

Nem kellett sok idő és a gyerekek is csatlakoztak a kockás inges kezdeményezéshez, és kérték minél többen csatlakozzanak hozzájuk, hogy felhívják a figyelmet a tanárok törekvéseire és ország világ lássa, hogy támogatják őket.

Hogy mi lesz, az eredménye a holnapi nem megyünk az iskolába kezdeményezésnek nem tudhatjuk, de a szervezők szerint ezzel még nem lesz vége, ez csak az első, figyelemfelkeltő akciójuk.

A következő nagy megmozdulásra várhatóan március 15-én kerül sor.

Hozzászólások