Aasha, a megmentett tigriskölyök

Előtte-utána képek a borzalmas körülményekről

2016/08/05

Aashát szörnyű körülmények közül szabadították ki. A fiatal tigriskölyök a Texasi Állatmentő Alapítványnak köszönhetően menekült meg a cirkuszból, ahol tartották.

Aasha, a bengáli tigriskölyök 9 hónapos volt, mikor még mindössze csak 30 kg-ot nyomott, ami csak 3 hónapos korban elfogadható. A szerencsétlen állat egy cirkusszal utazott, ahol nem csak hanyag bánásmódot kapott, de egy felnőtt tigris is kiszemelte magának. Szerencsére azonban Vicky Keahey, a Texasi Állatmentő Alapítvány és Oktatási Központ  alapítója közbelépésének köszönhetően a tigriskölyök megmenekült.

Keahey elmondta, hogy az állat szörnyű állapotban volt, mikor megtalálták: testét kopasz foltok borították, bélférgességben szenvedett és nyílt sebei voltak. Azóta minden nap kétszer bejár hozzá, gyógyszeres kezelésben részesült és hosszabb időt töltött vele. Ezen kívül gyógyfürdőt is kapott, amit azonban a tigris annyira utált, hogy egyszer elszökött és Keaheynek alaposan meg kellett kergetnie, hogy újra be tudja fogni.

Szerencsére erőfeszítései kifizetődtek. Nyolc heti kezelés után Aasha bundája gyógyulni kezdett, és olyan jó kedvre derült, hogy még az úszást is megszerette. Aasha ezek után társat is kapott egy jóval nagyobb tigris, Smuggler személyében, aki mindig kinyilvánítja felé a szeretetét. Jelenleg mindketten ugyanabban a ketrecben élnek, Aasha teljesen egészséges, és imádja a többi tigrist!

via Boredpanda
Hozzászólások