Áll a bál: Árpa Attila faképnél hagyta Fridit

Tíz órán át hergelték egymást

2015/10/26

Rosszul sült el Friderikusz Sándor Összezárva című műsorának legutóbbi forgatása, ugyanis Árpa Attila volt a vendég, és annyira nem találták meg a hangot egymással, hogy a produkció történetében először, tíz óra kínos beszélgetés után az egész félbeszakadt, Árpának elege lett és faképnél hagyta őket.

Emlékezetes beszélgetés zajlott Friderikusz Sándor és vendége, Árpa Attila között, de Hajdú Péter, a műsor producere szerint elképzelhető, hogy ebből semmit sem látnak majd a nézők, ugyanis nem is kerül adásba – tudta meg a Blikk. A műsor történetében ilyen még nem volt, egyelőre azon dolgoznak, egyáltalán mi legyen most.

“Fridi és Árpa között olyan feszült volt a hangulat, hogy fogadásokat kötöttünk, mikor pattan fel egyik vagy másik, és hagyja ott a fenébe az egészet – mesélte a Blikknek az egyik stábtag, aki inkognitóban szeretne maradni. – Árpa kiakasztotta Friderikuszt, amikor elkezdte Vitrayval egy lapon emlegetni. Aztán cinikusan még rá is kérdezett, hogy ki lehet-e­ ejteni Vitray nevét abban a stúdióban, ahol ő tartózkodik.”

fridiarpa
Friderikusz Sándor és Árpa Attila: nem működött a kémia…

Árpa Attilának ráadásul láthatóan nem is volt sok kedve az egészhez, röviden válaszolgatott, percekig nem is szóltak egymáshoz Friderikusszal, így tíz óra után pedig felajánlotta, hogy hazamegy, mert ennek nincs értelme. Így is tett, és kisétált a forgatásról.

“Nem haragszom, és csalódott sem vagyok, viszont gazdagodtam egy felismeréssel: a bulvárszerepléseket hanyagolnom kéne – mondta a Blikknek Árpa, aki szerint Friderikusz nem is látta az Argo 2-t, és nem olvasta a könyvét. – Számomra menet közben derült ki, hogy abban a helyzetben én nem érzem magam jól, de Sándor sem volt százszázalékos formában.”

Hozzászólások