Állj készen, ha jön az Apokalipszis!

Túlélés a vadonban - kezdőknek

2016/05/02

Legyen bár nukleáris, zombik vagy vírus okozta, az Apokalipszis divatos témának számít napjainkban. Éppen ezért gondoltuk, hogy mi is segítünk túlélni!

Mi sem mutatja jobban az emberiség csodálatosan pozitív jövőképét, mint a rengeteg apokalipszis témájú film, sorozat vagy képregény. Húsz évvel ezelőtt a jövőről készült festmények repülő autókat, lebegő metropoliszokat és robotszolgákat ábrázoltak, napjainkban már a nukleáris tél sújtotta tájakat, hordákba verődött élőholtakat vagy élelem után kutató gyerekeket álmodnak vászonra a művészek.

Hogy valóban teljes gázzal hajtunk-e a végső pusztulás felé, vagy csak simán pesszimisták vagyunk, nem tudjuk megválaszolni, és nem is volt célunk. Inkább csak mutatni szeretnénk néhány egyszerű trükköt, amikkel segíthetünk titeket, hogy a Végítélet napja után is életben maradhassatok!

apokalipszis

Akik komolyabban foglalkoznak a témával millió tesztet kitölthettek már az apokalipszis utáni túléléseik latolgatása végett. Nekünk a személyes rekordunk 50 év, aminek igazából a teljes pusztulás nélkül is örülhetnénk. Ezúttal azonban nem tesztekkel fogunk foglalkozni, hanem egy ausztrál srác videóival, aki Primitive Technology címen különböző hasznos videókat készít, amikkel esélyünk lehet a harcra, például egy esőerdőben. Természetesen nem Bear Grylls videóira kell gondolni, itt nem fogunk fókákból mellénykét csinálni, bár biztosan divatos, csak épp szükségtelen. 

Az alábbi videóból azt tanulhatjátok meg, hogyan kell a legegyszerűbb eszközökkel létrehozni valamit, ami elengedhetetlen: egy fegyvert. Nem csak önvédelemre, hanem vadászatra is lehet használni, ami az élelemszerzés nem épp a legegyszerűbb, de a legkifizetődőbb módja. 

Lényeg a lényeg: így készítsetek íjat és nyilakat a legegyszerűbb eszközökből!

További hasznos tippekért látogassatok el a Primitive Technology oldalára!

Hozzászólások