Amikor hazajön a katona

A rég nem látott gyermek vagy testvér érkezése videókon

2016/09/05

Egy katona élete nem annyira romantikus, mint a neten keringő történetekből elképzelnénk. De a kiküldetés végén akadnak gyönyörű pillanatok is!

Szeretnénk egy olyan világban élni, ahol a katona szó nem egy hivatást, hanem egy rég értelmét vesztett fogalmat jelent. Az emberi jellemet ismerve viszont belátjuk, hogy erre nem sosem fog sor kerülni, túl utópisztikus lenne. Azt viszont mi is elismerjük, hogy katonának állni elismerésre méltó tett. Bár sokszor magasztos célok helyett már gazdasági érdekek miatt küldik őket idegen földre, a gyengék és rászorulók védelme olyan tett, ami megérdemel minden tiszteletet. 

A katonák mellett azonban meg kell említenünk a családjukat is. Egyetlen szülőnek sem kívánjuk azt az érzést, amit azok az édesanyák és édesapák élnek át naponta, akiknek gyermeke a fronton harcol. Egy fiatal férjnek vagy feleségnek is iszonyatos teher lehet minden reggelt egy agyukba égett kérdéssel kezdeni: “Mi lesz, ha nem jön haza?” De testvérként sem lehet könnyű azzal a tudattal élni, hogy szeretett bátyánkat vagy nővérünket talán sosem látjuk többé. Persze napjaink harcosai valamivel jobb eséllyel küzdenek a túlélésért, hiszen az orvostudomány napról napra fejlődik. De ez igaz a fegyverekre is.

Szerencsére a legtöbben hazatérnek. Amerikában a katonák régi jó szokása ezt bejelentés nélkül megtenni, nem kicsit meglepve ezzel szeretteiket. Ráadásul egy ideje rögzítik is ezeket a pillanatokat, amikkel aztán a fél világ szívét megmelengetik. Ezekből válogattunk most párat.

Borító:©Soldiers2Soldiers

Hozzászólások