Amikor rádöbbensz, hogy alkoholista vagy

Ez nem szokás, hanem rituálé

2016/02/12

Joyce Maynard számos sikerkönyv szerzője. Nyíltan és őszintén ír az élet mindennapos dolgairól, örömeiről és bánatairól. Miközben legújabb művén dolgozott, különös felfedezésre tett szert önmagával kapcsolatban.

„Pár hónappal ezelőtt kezdődött. Éppen befejeztem a legújabb regényem és elkezdtem többször is átolvasni, ahogy mindig szoktam, mielőtt megjelenik egy munkám. Saját szavaim szóltak hozzám, főszereplőm hangján keresztül. Kiderült számomra az, ami a reggeli fejfájások és üres üvegek halmozása mellett sem volt nyilvánvaló. Azért akartam belelátni egy alkoholista nő fejébe, mert én is az voltam.”

Az írónő kitalált karaktereket használ, a mesélő sem azonosítható vele. Állítása szerint csupán közvetlen környezete ihlette meg. Sok ismerőséhez hasonlóan a narrátor borozgatni szokott bánatában, hogy oldja a mindennapos stresszt. A főhős egy átlagos anyuka, aki ittas vezetés miatt veszíti el a szülői felügyelet jogát. Bár Joyce soha nem élt át ilyesmit, három gyermekes egyedülálló anyaként azonosulni tudott a történettel.

A könyv főszereplője nem tartja magát alkoholistának, mert soha nem szokott berúgni. Ő csak iszik. De nem úgy, ahogy alkalomadtán mások is szokták élvezni a kellemes bódulatot. Minden nap végén csalogatja a borosüveg, ahogy engem is.”

Mint ahogy sokaknál, Joyce életében is egy lelki trauma indította el a folyamatot.

„Miután tönkrement a házasságom és kilépett az életemből gyermekeim apja, a bor lett a társam és majdhogynem a szeretőm. Esténként egy pohár bor elfogyasztása, napi rituálévá vált, majd egy pohárból kettő lett és előfordult, hogy hárommal ittam meg. Észrevettem, hogy délután öt óra előtt már a mutatót bámulom, hogy mikor jön el az a varázslatos pillanat, amikor felbonthatom az üveget. Soha nem rúgtam be, csak a határaim feszegettem.”

Egy meleg nyári estén, Joyce hazafelé tartott egy partiról, amikor a visszapillantó tükörben kékes fény villant fel. Öt perccel később már azt kellett bizonyítania, hogy képes-e egyenesen járni. Természetesen nem ment túl jól, ezért megbilincselték és bevitték az őrsre megszondáztatni. Csodával határosan a teszt nem mutatott ki semmit, így el is engedték egy gyorshajtási büntetéssel.

„Ez lehetett volna az jel, ami miatt felhagyhattam volna az ivással. Nem így lett. Utána annyi változott, hogy nem ültem volánhoz, ha egy pohár bornál többet ittam.”

Azt mondogatta magának, hogy ő bizony nem alkoholista. Kitöltött egy online tesztet, hogy megbizonyosodjon róla, de arra kellett ráeszmélnie, hogy rossz szokása függőségnek számít. Mivel egy alkoholista gyerekeként nőtt fel, ismerte a jelenséget. Tartott tőle, hogy genetikailag örökölte a hajlamot.

Írás közben jött rá, hogy alkoholista

Folytatta a könyvet, s közben újra férjhez ment, ám az alkohol maradt.

„Boldog voltam és szerelmes. Imádtam azokat a pillanatokat, amikor munka után kiültünk a kertbe és megittunk egy pohárral. Ünnepeltem, hogy végre igazi társra találtam. Volt, amikor elfogyott egy egész üveg. Mi baj lehet ebből?”

Vajon mikor jön el a pillanat mikor az ember beismeri hogy függő? Ha rossz dolgok történtek akkor azért, ha jók akkor azért ivott. Aztán befejezte a könyvet, és mikor átolvasta a kész művet rádöbbent, ő is alkoholista.

“Rá kellett jönnöm arra, hogy ez nem más, mint az én nem tudatos reakcióm a csalódásokra, amiket megéltem. Ezt teszi megannyi ember és azok a nők, akiket személyesen is ismerek. Nem vagyok egyedül.”

Alkoholizmusról beszélünk, amikor valaki életének annyira részévé válik az alkohol fogyasztás, hogy befolyásolja azt. Ő maga nem is érzi, mégis függő lesz. Egyre inkább elveszíti azt a képességét, hogy motivációt érezzen a problémák megoldására és a legkisebb feszültséget is ivászattal fogja oldani. Gyógyulásnak tekinthető, ha az illető életét már nem az alkohol dominálja.

 

Hozzászólások