Angelina Jolie a műtétek után elveszítheti a férjét

Házasságuk kibírja a megpróbáltatásokat?

2015/04/02

Angelina Jolie több műtéten is túlesett, mondván, hogy az egészségét félti, ám könnyen lehet, hogy az elhamarkodott döntésekre a Brad Pittel való kapcsolata megy tönkre.

Az egész világ döbbenten hallgatta, amikor két évvel ezelőtt Angelina Jolie bejelentette, hogy eltávolíttatja a melleit. A színésznő most újabb műtéten esett át: az orvosok kivették a petefészkét is, a műtéttel azonban súlyos árat fizethet – a házasságát.

„Egy ilyen műtét után a női szexhormonok aránya jelentős mértékben csökken a szervezetben.  Ennek leggyakoribb tünete a szexuális vágy hanyatlása, amit a partner számára tovább súlyosbítanak a hangulatingadozások, heves kitörések. Egy ilyen drasztikus beavatkozás előtt fontos pszichológussal is konzultálni. Óriási teher ez egy olyan házaspárnak, ahol a nő, akit nem is olyan régen még a világ legszebbjének tartották számon, gyakorlatilag tudatos öncsonkításba kezdett. A színésznő éppen a nőiesség szimbólumaitól, vagyis a mellétől és a petefészektől vált meg, mindezt egy csontsoványra koplaltatott test mellett. Miközben az anyaságát túlhangsúlyozza, és sok gyereket vállal, a saját női énjét igyekszik elnyomni, roncsolni. A hírekben arról is olvasni, hogy hosszú ideje, több mint 200 napja nem szeretkezett a világ egyik legszebb férfijával, aki történetesen a férje” – mondta el véleményét Hevesi Kriszta a Story magazinnak.

Brad Pitt kitart Angelina mellett - de vajon meddig? (fotó: Gettyimages/Europress)
Brad Pitt kitart Angelina mellett – de vajon meddig? (fotó: Gettyimages/Europress)

Nem alaptalan a szakemberek félelme, hiszen a pár korábban túlesett néhány hullámvölgyön. Ezúttal a rajongók közül is sokan elfordultak Jolie-tól, akik túlbuzgó őrültnek nevezték. 

Hozzászólások