Aurelio ismét milliomos lett

A totó hozott szerencsét

2015/09/09

VV Aurelio megint nagyot kaszált: a VV győztes ezúttal 2,2 millió forinttal lett gazdagabb.

Helyesen tippelte meg a focimeccsek eredményeit, így 2,2 millió forint ütötte VV Aurelio markát. a ValóVilág győztese, aki korábban a show-val 12 millió forintit, lakás és kocsit nyert, alig akarta elhinni, hogy megint mellé állt a szerencse.

Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! Ott voltunk együtt a totózóban, mert éppen beváltottam az előző nyereményem, ami nagyjából negyvenezer forint volt. Édesapám azt mondta, töltsünk ki közösen egy szelvényt, én meg belementem. Aztán amikor ma reggel azzal a hírrel keltett fel, hogy nyertünk, egyszerűen nem hittem a fülemnek. És persze a legjobb az egészben, hogy mi voltunk az egyetlenek, akik helyesen tippeltek, így nem oszlik meg a nyeremény, hanem az összes pénz a mi zsebünkbe vándorol – mondta őrjöngve a Blikknek Aurelio.

aurelio22
Aureliónak ismét van oka az örömre (Fotó: RTL Klub)

A VV macsója arról is beszélt, mire fogja majd elkölteni a hirtelen jött milliókat.

„Szerencsére nem arról van szó, hogy kenyérre kell ez az összeg. Bevallom, a VV-s nyereményemből is van még, mert befektettem azt az pénzt, úgyhogy ennek is meglesz a helye. Mondjuk pár százezret biztosan elköltök majd ruhákra, mert már régóta nem voltam az Armaniban. Kimondhatatlanul boldog vagyok, megyek is és körbehelikopterezem egész Baját – tette hozzá VV Aurelio.

Olvass még VV Aurelióró!

Hozzászólások