Az év legdurvább sztárbotrányai

Az év leghangosabb botrányai

2017/12/21

Idén is mindent elkövettek a hírességek, hogy ne könnyen felejtsük el ezt az évet, na és persze a nevüket. A legdurvább botrányokra mindenki emlékezni fog! 

Justin Bieber kirohanásai

Már tavaly év végén kezdett teljesen bekattanni Justin és az idei év elejét is a rajongói módszereres alázásával indította. Először lefejelte az egyik fanját, aki felvételt készített róla, majd egy szegény lányt csúnyán meg is alázott. A hab a tortán az volt, amikor levélben közölte a követőivel, hogy nem hajlandó több közös képen együtt pózolni velük. Szerencsére végül belátta, hogy túlzásba vitte a szerinte poénos húzásokat és nyilvánosan bocsánatot kért mindenkitől. Lehet, hogy Selena Gomezt is az ismét jófiúskodó, templomba járó énjével hódította vissza?

Justin Bieber runs over a paparazzo!

Ben Affleck nőügyei

Nem indult egyszerűen az év az Igazság Ligája Batmanjének sem, hiszen a sztár és egykori felesége, Jennifer Garner végleg beadták a válást. A színészről már korábban is tudni lehetett, hogy gondjai vannak az alkohollal és ismét a rehab mellett döntött. Azóta már több nővel, köztük exével, Jennifer Lopezzel is hírbe hozták, de úgy néz ki, rátalált a szerelem a 37 éves Lindsay Shookus mellett. 

2017-sztarbotranyai-Cosmopolitan2

Kendall Jenner betiltott Pepsi reklámja

A Kardashian-ház egyik legmenőbb tagját, Kendall Jennert kérte fel a Pepsi új reklámfilmjének főszerepére. Az eredmény viszont több mint kínos lett, hiszen a kisfilmben Kendall egy doboz Pepsivel teremt békét a tüntetők és a rendőrök között. A félrement reklámüzenet miatt a modell később bocsánatot is kért, de sokáig félő volt, hogy karrierje kettétörik a baki miatt. Később az Adidasszal való együttműködésén is kiakadtak a rajongók, de ez sem gátolta meg abban a Jenner-lányt, hogy ő legyen a világ legjobban fizetett modellje 2017-ben.

2017-sztarbotranyai-Cosmopolitan3

Taylor Swift bekeményített

Három év kihagyás után a rajongók nagy örömére a szőke énekesnő újabb albummal rukkolt elő, ami minden eddigi lemezénél nagyobbat szólt. A zenék mellett a dalszövegek és a hozzájuk készült klipek is nagyon ütősre sikeredtek, amikben Taylor nem csak celeb ellenségeinek szólt be, de saját régi énjét is kifigurázta. Legutóbb pedig teljesen levetkőzött és tovább cikizte ellenségeit. Egy biztos: Kim Kardashian és Katy Perry is értette a neki szánt üzenetet.

2017-sztarbotranyai-Cosmopolitan5

A Kardashian-család babyboomja

Te is megdöbbentél, amikor kiderült, hogy Kylie Jenner babát vár? Na és, amikor becsatlakozott a gólyavárásba Khloé Kardashian is? Nem gondoltad volna, hogy lehet fokozni, erre Kim is közölte, hogy egy béranyának köszönhetően úton van a harmadik gyereke. A három testvér ráadásul a hírek szerint nem túl jól viseli a terhességet, mert miközben Kylie igyekszik rejtegetni a pocakját, addig Khloét egyre jobban zavarják a pluszkilói, a popókirálynőt pedig a béranya készíti ki. Habár eddig csak Kim babavárása hivatalos, mégis egyre több családi elszólás utal rá, hogy hamarosan több taggal bővül a klán.

2017-sztarbotranyai-Cosmopolitan6

Hollywood, a szexuális zaklatás városa

Idén ősszel a The New York Times hozta le leleplező cikkét a híres producerről, Harvey Weinstenről, aki ellen sorra álltak ki olyan színésznők, mint Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow. A Hollywoodban eddig csendben zajló szexuális zaklatások ellen pedig többen is felemelték a szavukat, mint például Blake Lively, és azóta is sorra kerülnek napvilágra a megdöbbentő #metoo esetek.

harvey-weinstein-cosmopolitanforrás

Hozzászólások