Az öt legbetegebb videóklip

Híres zenék híresen borult képi világa

2016/04/06

Vannak azok a slágerek, amikből elég három másodpercet lejátszani, és a tömeg őrjöng. És vannak olyanok, ahol a klip maga emlékezetesebb, mint a muzsika.

Persze nem azt mondjuk, hogy ezek között nincs olyan, amelyik zeneileg is remekművek, a Turn Down For Whatot például mind a mai napig imádjuk. De tény, hogy a klip, aminek talán semmi köze magához a számhoz (szövegről ugye nem nagyon beszélhetünk), önmagában is kuriózum. Lássuk tehát az öt legbetegebb videóklipet!

5. DJ Snake, Lil Jon – Turn Down for What

Bár már két éves műalkotásról van szó, még manapság is előszeretettel játsszák a szórakozóhelyeken, persze ott klip nélkül. Azért kíváncsiak lennénk, hogy a 445 millió megtekintésből hány szól a zenének, és hány a TV-t dugó csávóéknak.

4. Major Lazer – Bubble Butt (feat. Bruno Mars, 2 Chainz, Tyga & Mystic)

Az elég erős közreműködőket felmutató sláger klipjénél csak a frenetikus, fantáziadús refrénje zseniálisabb.

3. Die Antwoord – Fatty Boom Boom

Yolandi Visser és Ninja zenéinél talán csak a klipjeik híresebbek. A DJ Hi-Tech alapjaira parádésan felrapelt, sokszor önmagukban is beteg szövegek olyan vizuális élményekkel társulnak, mint a Lady Gaga csúnyájából kivett… valami. Imádjuk.

2. Little Big – Big Dick

Mi a szexibb egy aligruhában vonagló nőnél? Egy aligruhában vonagló törpe! A szexuális elemekkel erősen dúsított videóklip bizony a Dél-afrikai Die Antwoordot is maga mögé tudta utasítani, de még így sem a nagypöcs-dal lett az első. Egyébként ebben a hónapban Pesten is fellépnek.

1. Duck Sauce – Big Bad Wolf

Már öt éves, szóval szinte retro sláger, mégsem talált mind a mai napig legyőzőre, ha a klip borultságát, elvetemültségét vizsgáljuk. Igazából az egyetlen kérdésünk ezzel a klippel kapcsolatban csak annyi, hogy mennyire lehettek mocskosul beszívva a srácok, amikor kitalálták a szinopszist.

+1, a legbetegebb élő produkció

A Rammsteint talán senkinek sem kell bemutatnunk. De azt tudtátok-e, hogy egy ideig ki voltak tiltva Berlinből? Nos, ha érdekel, miért, elég megnézni a videót…

Hozzászólások