Bábok vagyunk a pillangók tengerében

Hol rontottuk el?

2015/07/14

Barátnőim hozzám hasonlóan többnyire egyedülállók. Hogy ultra divatos szót használjak: szinglik vagyunk. Sokat szoktunk tanakodni azon, vajon mi a hiba, hol rontottuk el, és csak a férfi tehet róla?

Imádok egy pohár finom bor társaságában a barátnőm kanapéján ücsörögni és hosszasan beszélgetni vele. Óhatatlan, hogy ilyenkor a pasik is szóba kerülnek, hiszen én magamat egyelőre keresőnek aposztrofálom, tehát akad élmény bőven. Sokszor boncolgatjuk a kérdést, hogy mi lehet a baj, rendes, helyes, normális értékrendekkel bíró nőkként azt gondolom, mindkettőnknek kijárna már a boldogság. Kettőnk közül én vagyok a romantikusabb lelkületű, ő nálam sokkal inkább két lábbal a földön jár. Talán néha már-már túlzottan is helyükön kezeli a pasikat, én nem vagyok ennyire drasztikus. Aztán a végén jót nevetünk, hogy már megint neki volt igaza, legközelebb inkább nem szól semmit. De azért hagyja, hogy végig járjam a saját utamat, és ez szerintem is így van jól.

Nem vagyok álszent, ha a pasikról van szó, általában mindkét oldalt megvizsgálom. Mit tettem bele én a kapcsolatunk fejlődésébe, mit kaptam tőle, bizonyos helyzetekben hogyan viselkedtem és min kell változtatnom legközelebb? A gond csak az, hogy tízből egyszer jutok el addig, hogy egyáltalán a másik megismeréséről lehessen beszélni. Igazán jól esik, hogy többen úgy gondolják – sőt, valaki egyenesen követeli rajtam -, hogy minden ujjamra jut egy férfi, dúskálok az udvarlókban és minden pasi engem akar. Hízelgő, komolyan. Még aki szakít velem is azt adja útravalónak, hogy „úgyis találsz magadnak”. Pedig a helyzet korántsem ennyire egyszerű.

Shot of of naked woman with wings spreading out behind her back

A baj eleve ott kezdődik, hogy nincs ismerkedési fázis. Én nem tudom, a férfiakból mintha kiveszett volna a régi értékrend, vagy elfáradtak benne, vagy ennyire azt se tudják, miről van szó, de teljesen tanácstalanul állnak a helyzet előtt, ha meg kell ismerni egy nőt. Vegyünk egy példát: elmegyünk szórakozni, mert még mindig ez a legkézenfekvőbb megoldása annak, hogy férfi egyedek kerüljenek hétköznapi módon az utunkba. (Egy íróasztal mögött ülve erre kevesebb esélyünk van, lássuk be.) Szinte kivétel nélkül azt hallom, hogy mennyire nem lehet ismerkedni az éjszakában, ott mindenki csak szexet akar, nincsenek normális pasik. El kéne már felejteni ezt a sztereotípiát, ezek az alkalmak pont, hogy mindig is arról szóltak, hogy lehetőséget teremtsen férfinak és nőnek az egymásra találásra. Csak míg régen bálnak hívták, kicsit korábban népi ünnepségnek, addig ma bulizás a helyes szó erre. De ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy két ember megismerkedjen. Szerintem például jóval kevesebb az esély arra, hogy a szupermarketben egyszerre fogjuk meg az ásványvizes palack kupakját, hogy aztán zavarba jötten esetlenül beverjük a fejünket a másikéba, majd a sorok között tovább lépdelve azt várjuk, mikor bukkan fel újra a nekünk tetsző kiválasztott egyed és búgó hangon súgja a fülünkbe, hogy egész életében ránk várt.

pillangók3

Bárki bármit mond, azt hiszem, minden esély megvan rá, hogy egy szórakozóhelyen találkozzak olyan férfival, aki szívemnek kedves. Még ha eddig ez nem is történt meg. De miért is? Ideális mennyiségű rúzst, parfümöt és egy nem túl mélyen dekoltált kis feketét magamra ölteni laza eleganciával még egyáltalán nem kihívó. Négykézláb twerkelni a buli közepén már annál inkább. Kellemesen bódult állapotban mosolygósan flörtölni még nem túlzás. Sík részegen a pulton fetrengeni és belekötni másokba már annál inkább. Huncutul szemezni a rám szegeződő tekintettel kellemesen zavarba ejtő, a férfi intim végtagját markolászni a tánctér rejtett zugában szánalmas.

Megtudtam, olyan helyekre járok szórakozni, ahol magukat hevesen tagadó, a valóságban pedig igenis aranyásó lányok fordulnak meg. Mondjuk, az sokat mond, hogy a férfi, aki erről mesél maga is tisztában van vele, mégis ott keresgél, de ez már egy következő történet. Szóval kiderült, hogy rossz helyre járok szórakozni. De feltétlenül velem van a baj? Onnantól kezdve, hogy megjelenek egy ilyen helyen, magamra bélyegzem a „kurva vagyok, dugjál meg” feliratot? Uraim! Nyugodtan érdemes a saját szűrőtöket használni, adott esetben egy pohár ital társaságában, időt szánni a másik némi-nemű megismerésére, és majd csak azután következtetést levonni, hogy képes voltam-e kimondani egymás után két értelmes összetett mondatot, avagy sem. Könnyű azt mondani, hogy milyenek a mai nők, de ne mondja nekem senki, hogy a viselkedés alapján lehetetlenség különbséget tenni. Hölgyek! Aki még ismeri ezt a szót, érdemes kivívni magatoknak a tiszteletet, tanulja meg végre a férfi, mit jelent az udvarolni, hogyan kell bókolni és tenni a szépet a nőnek.

Amíg könnyelműen, mindenkinek és bárkinek odaadjátok magatokat, addig miért is várjuk, hogy tisztelettel bánjanak velünk? És amíg egy-két kivételtől eltekintve ez valóban így történik, akkor hogyan is tanulhatnának meg a pasik újra udvarolni? Egészségesen emancipált nőtársaim nevében kérem a kedves pillangókat, ne hátráltassanak bennünket az ismerkedésben! Kicsit szálljatok le a magas lóról, a hercegek meg pattanjanak nyeregbe, elég a flegmázásból, mélyüljetek el az önismeretben és tegyétek fel a kérdés: nekem ez tényleg így a jó?

Ha nem, akkor tegyél ellene. Mert tehetsz ellene.

Hozzászólások