Betegségek, melyekről nem gondoltad, hogy léteznek

A legkülönösebb betegségek a világon

2017/02/06

Krónikusak, rontják az életminőséget, életveszélyesek is lehetnek és szinte lehetetlen diagnosztizálni őket. Betegségek melyekről eddig semmit sem tudtál.

A világon rengeteg betegség van amit ismerünk vagy legalább már hallottunk róla. Viszont mi van azokkal, melyeknek a létezéséről sem tudtál? Összegyűjtöttük a legkülönlegesebb betegségeket amik a világon léteznek.

A tinédzser lány, aki egy százéves bőrében élt

Hayley Okinesnak korábban azt mondták az orvosai, nem éli meg a 13. születésnapját. A fiatal lány egy ritka genetikai betegséggel, az úgynevezett progériával született, ami miatt a test a normálisnak nevezhetőnél nyolcszor gyorsabban öregszik. Ennek oka az LMNA nevű gén mutációja, amely egy olyan fehérjét határoz meg, mely összetartja a sejtmagot és a sejttestet. Az ebben a betegségben szenvedőknél túl sok progerin nevű fehérje termelődik, ami gátolja a normális sejtfunkciót, a szervezetre nézve pedig toxikus hatású. Amikor Hayley elérte a 14 éves kort, könyvet írt életéről, később pedig több televíziós műsorban is szerepelt, hogy közelebb hozza betegségét az emberekhez. A lány két évvel ezelőtt hunyt el, 18 éves korában.

A fiatal nő, aki fejjel lefelé látja a világot

Bojana Danilovic egyedülálló módon szemléli a világot – a szó legszorosabb értelmében véve. A fiatal szerb nő, aki köztisztviselőként dolgozik, fejjel lefelé lát mindent, ezért az újságtól kezdve a televízióig mindent fejjel lefelé néz és olvas. Bojana rendellenessége annyira egyedi, hogy már az MIT és a Harvard neurológiai szakértői is felfigyeltek rá: véleményük szerint valamiféle térbeli tájékozódási zavarról lehet szó esetében, pontosabb okokat és információkat azonban egyelőre nem tudni erről a betegségről.

A nő, aki két vaginával él

Hazel Jones egész tinédzserkorát úgy élte le, hogy nem tudta, mi okozza heves és fájdalmas menstruációit. A fiatal brit lány 18 éves korában szembesült a megdöbbentő diagnózissal, amely szerint kiderült, hogy két-két teljesen kifejlődött méhe és vaginája van. Ez a ritka rendellenesség egymillióból egynél fordul elő. Hazel, aki nem vállalta a műtétet a kockázatok miatt, saját bevallása szerint remekül megvan, leszámítva, hogy kétszer kellett elveszítenie a szüzességét.

A lány, akinek negyedóránként ennie kell

Míg a legtöbb embernek a fogyás okoz gondot, addig Lizzie Velasquez éppen ellenkezőleg van vele. A 27 éves lány egy ritka rendellenesség miatt tulajdonképpen zsírszövetek nélkül született a texasi Austinban. Lizzie egy nap legalább 60-szor eszik, hogy életben maradjon. Hiába a hatalmas, sokszor 5-6 ezer kalóriányi étel, a lány egész egyszerűen képtelen a hízásra, és a testsúlya éppen hogy eléri a 26 kilogrammot. Lizzie az úgynevezett újszülöttkori progeroid szindrómában szenved, amely nem csupán a zsírszövetek hiányát jelenti, hanem a test idő előtti öregedésével és a szövetek károsodásával is jár.

A több végtagú fiú, akit istenként imádtak

Az indiai Deepak Paswan 7 évvel ezelőtt esett át egy speciális, négy órán át tartó műtéten, hogy végre ugyanolyan normális életet élhessen, mint a többi gyerek. A kisfiú ugyanis tulajdonképpen egy parazita ikertestvérrel született a testén, ami miatt négy lába és négy karja fejlődött ki a hasán. Deepakot nem mindennapi fejlődési rendellenességre miatt hindu zarándokok látogatták otthonában, hogy istenként imádhassák: a hindu hagyomány szerint ugyanis Vishnut, az isteni háromság középső tagját több végtaggal ábrázolták. Deepakot az ő földi megtestesülésének vélték.

Forrás 

Hozzászólások