Betelt a pohár Berki Krisztiánnál

Váratlan fordulat - Pert indít rágalmazói ellen

2014/10/06

Bár jó ideje Berki Krisztián peres ügyeiről és az ellene szóló vádakról szólt több sajtóhír, most fordult a kocka. Az Édes Élet sztárja pert indít rágalmazói ellen.

Jó ideig az FTC-nél, az utóbbi hetekben pedig a Vác FC-nél betöltött szerepéről és súlyos milliók eltűnéséről cikkeztek a lapok, Berki Krisztián azonban nem reagált a vádakra. Mostanra viszont betelt a pohár, nem hagyja tovább, hogy valótlan állításokkal rombolják a hírnevét.

berkikrisztian

Eddig elengedtem ezeket a dolgokat, nem foglalkoztam vele, de most már nem hagyom, hogy ez folytatódjon. A lapokban megjelent információk mindössze hírek, nem pedig hivatalos vádak, amelyek mögött semmiféle bizonyíték nem áll. A Vác FC-nél egy közvetítő voltam, aki meg szeretett volna valósítani egy 42 millió forintos üzletet. Ebből én egy fillért sem kaptam; az én hasznom az lett volna ebből, hogy ha létrejön a megállapodás, akkor a csapat kisebbségi tulajdonosa lettem volna. Mivel ez nem valósult meg, kár ért engem is. A csapatnál sosem diszponálhattam pénzeket, nem voltam ügyvezető és aláíró sem. Egyetlen esetben, hivatalos meghatalmazással, ügyvéd jelenlétében írtam alá szerződést akkor, amikor az ügyvezető külföldön tartózkodott” – jelentette ki a Mokkában Berki Krisztián.

Az Édes élet sztárjának ügyvédje elmondta, hogy semmilyen per és hivatalos eljárás nincs folyamatban ezzel az üggyel kapcsolatban, még ha egyes sajtóorgánumok teljesen mást állítanak.

Eddig tűrtem, de most már nem maradhatnak következmények nélkül ezek a minden valóságalapot nélkülöző hírek. Soha nem indítottam pert, ám a jövőben ez nem így lesz” – szögezte le Berki.

Hozzászólások