Bobbi Kristinát énekelve és mosolyogva búcsúztatták

Dalra fakadt a család

2015/08/03

Énekelve, táncolva és természetesen botrányosan zajlott a ceremónia, amin elbúcsúztatták Bobbi Kristinát. Szinte determinálva volt, hogy valami történni fog, hiszen a két család, a Brown és a Houston, évek óta nem ápol túl jó viszonyt egymással.

Kétség kívül döbbenetes, hogy emberek olyan eseményen sem képesek disztingválni és türtőztetni magukat, mint egy istentisztelet. Bobbi Kristinát szombaton búcsúztatták a rokonok, ahol a Houston és a Brown família tagjai egyaránt képviseltették magukat. A botrány már régebben robbant, de akkor éleződött ki csak igazán, amikor a fiatal lányt valaki lefotózta a hospice házban és elkezdte árulni a kómában fekvő Bobbi képét. A családtagok egymásra mutogattak, de a kép szerencsére nem lelt gazdára a sajtóorgánumok között. Aztán jött a következő napirendi pont, ami kiverte a biztosítékot a családnál. Pat Houston a szertartásra készített meghívóban arra kérte a gyászolókat, hogy virágok helyett inkább adományozzák az arra szánt összeget egy alapítványnak. Az opciónak természetesen saját alapítványát jelölte meg. Így várható volt, hogy egy apró szikra is óriási botrányt kavar a feszült hangulatú eseményen.

Természetesen ez nem is váratott sokáig magára. A bomba akkor robbant, amikor Pat Houston hosszúra nyúlt beszédében valami olyat mondott, ami Bobby Brown testvérénél, Leolah-nál kiverte a biztosítékot. A két nőt végül a biztonságiaknak kellett szétszedniük. Miután Leolah-t kitessékelték az épületből – a búcsúztatót egyébként Pat Houston szervezte otthonában és a kápolnába -, a felbőszült rokon odavonult a kint várakozó újságírókhoz és jól kiosztotta egykori sógornője családtagját. “Biztos vagyok benne, hogy Whintney szelleme üldözni fogja Patet, azért, amit művelt és amit most is művel! Még nincs vége! Mindennek következménye lesz” – magyarázta Leolah. A teljes videót alább nézheted meg.

Ezután a család maradék része átvonult a nagynéni otthonába, ahol már könnyedem hangulatban folyt a délután. Énekelve, táncolva, könnyeiket hátrahagyva érkeztek meg a helyszínre a családtagok és meghívott barátok, akik így tudatták a világgal, Bobbi Kristinát a jó Isten már magához fogadta, édesanyjával van egy szebb és jobb helyen. A képeket ITT nézheted meg!

A kislány édesapja, Bobby Brown a kocsiban várta meg, amíg odabent csillapodnak a kedélyek. A lány egykori férjét, Nick Gordont nem hívták meg a búcsúztatásra.

Olvass bővebben Bobbi Kristináról!

Hozzászólások