Börtön vár Hien szüleire?

Embercsempészettel vádolják őket

2015/05/09

Súlyos vádakkal néznek szembe az énekesnő, Hien szülei: az ügyészség szerint 2009-től egy nemzetközi bűnözői szervezet tagjai voltak, és vietnami embereket csempésztek Nyugatra, akár tízezer euró fejében. Az énekesnő édesapja az ügy első rendű vádlottja, így akár tizenhat év börtönt is kaphat. A tárgyalás végére hamarosan pont kerül.

Egy összetett és hosszú nyomozás eredményeként tavaly nyáron összesen huszonöt ember ellen emeltek vádat embercsempészet miatt, a Bors információi szerint pedig az ügy első rendű vádlottja nem más, mint az énekesnő, Hien édesapja. Ugyanakkor édesanyja és féltestvére is belekeveredett, így ők is a vádlottak padjára kerültek.

A vád szerint 2009 márciusától vietnami embereket csempésztek Nyugatra, nejlonzsákba csavarba, amiért fejenként tízezer eurót is elkértek, és aki nem tudott fizetni, kábítószer-ültetvényeken dolgoztatták, míg nem törlesztette adósságát. A jelenlegi törvények szerint ezért nyolc év börtön szabható ki – de csak, ha valaki egyedül csinálja.

Hien RC News
Hien szüleit nagyon súlyos vádakkal illetik

Itt azonban egy bűnszervezetről van szó, ami megduplázza a büntetés mértékét, így az elsőrendű vádlott – a korábban előzetesben, majd házi őrizetben tartott édesapa – akár tizenhat évre is börtönbe kerülhet. Hien ráadásul kénytelen volt végignézni azt is, ahogy a kommandósok elviszik a családját, a történtek érthetően sokkolták.

Az énekesnő hamarosan Amerikába költözik, mert felvételt nyert a patinás Berklee College of Musicba, a menedzsmentje kérésére pedig az ügyről nem nyilatkozott. Annyit azonban tudni, hogy nagyon megrázták az események, szeretteit pedig ártatlannak tartja.

Hozzászólások