A brazíliai labdarúgó-világbajnokság első döntetlenje

Lapos meccsen ikszelt Irán és Nigéria

2014/06/17

Egy gól volt a meccsen, azt sem adták meg. Kis túlzással ennyivel el lehetne intézni az Irán-Nigéria összecsapást. Persze azért akadtak történések a 90 perc során, de nem volt túl izgalmas a meccs.

Ehsan Haji Safi küzd a labdáért Obi Mikellel - fotó: fifa
Ehsan Haji Safi küzd a labdáért Obi Mikellel – fotó: fifa

Az F csoport második mérkőzésének vehemensen vágott neki Afrika bajnoka, a 7. percben Musa a kapuba is talált, de a játékvezető szerint közben szabálytalankodtak a kapussal szemben és szabadrúgást ítélt kifelé. Innentől kezdve meddő nigériai mezőnyfölény jellemezte az első félidőt, a szünetig ráadásul Irán tudott kidolgozni gólhelyzetet, de Enyeama nagyot védett.

Iráni szurkolók ünnepelnek - fotó: fifa
Iráni szurkolók ünnepelnek – fotó: fifa

A második félidő nagy részében semmi érdemleges nem történt, a nigériai játékosok támadásai ötlettelenek voltak, Iránnak pedig akadt ugyan pár ígéretesen induló kontratámadása, végül nem sikerült helyzetet kidolgozni. A végén volt pár afrikai villanás, de ez kevés volt a győzelem megszerzéséhez.

John Obi Mikel elviszi a  labdát Andranik Teymourian mellett - fotó:  fifa
John Obi Mikel elviszi a labdát Andranik Teymourian mellett – fotó: fifa

Irán vagy Nigéria tizenhat év után nyerhetett volna újra vb-meccset. 0-0 lett a vége.(sport24)

Hozzászólások