Bréking: Lagzi Lajcsi napokon belül szabadul

Otthon ünnepelheti születésnapját

2016/01/22

A Budapest Környéki Törvényszék pénteken úgy döntött, nem hosszabbítja meg Lagzi Lajcsi és egyik társa előzetes letartóztatását.

amusing_250x160

A Lagzi Lajcsi néven ismert zenész vasárnap térhet haza. A Budaörsi Járásbíróság arra hivatkozva utasította el a meghosszabbítást célzó ügyészi indítványt, hogy már nem kell tartani a bizonyítás meghiúsításától és a bűnismétléstől.

A közlés szerint G. Lajos és Cs. Csaba gyanúsítottak ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz vesztegetés és lopás bűntette miatt.

A bíróság megállapította, hogy az előzetes letartóztatás általános oka jelenleg is fennáll, de a kényszerintézkedés elrendelésének és meghosszabbításának alapját képező különös okai már nem.

A Budaörsi Járásbíróság szeptember 24-én rendelte el a zenész és két társa előzetes letartóztatását, akiket vesztegetés és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség.

Az ügy egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását még tavaly október 2-án megszüntette a törvényszék.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket.

Hozzászólások