Caramel még a szülés előtt feleségül veszi szerelmét?

Az énekes számára fontos a házasság

2014/08/25

Caramel és Szilvi már mindenre felkészült, ami a baba érkezését illeti, így akár az esküvő is beleférhet az idejükbe, hiszen még van pár hetük kettesben. Az énekes hozzáállásából leszűrhetjük, hogy a gondoskodó férj szerepe mellett, apukaként is remekül megállja majd a helyét.

caramel1

Ha valóban a szülés előtt szeretnének oltár elé állni, már nem sok idejük van, hiszen szeptember közepére van kiírva Szilvi. Caramel számára nagyon fontos a házasság, de természetesen párjára bízza az időpont kiválasztását.

„Hiszek a házasságban. Nagyon szeretném oltár elé vezetni a kedvesemet. Ugyan már most is a feleségemnek tekintem, de azért jó lenne hivatalosan is megpecsételni a szerelmünket.” – árulta el a Blikknek az énekes.

caramel„Sokat gondolkoztam azon, hogy nagy pocakkal vagy a pici érkezése után mondjuk-e ki a boldogító igent, de ez csupán Szilvin múlik, ugyanis számomra ez csak formaság, a lényeg, hogy nagyon boldogok vagyunk együtt. Szerintem megvan a varázsa annak, ha terhesen mondja ki az életre szóló esküt, de minden úgy lesz, ahogyan ő szeretné.”

Már mind a ketten felkészültek a baba érkezésére. Azon kívül, hogy beszerezték a szükséges holmikat, és kialakították gyermekük szobáját az otthonukban, a kórházhoz vezető utat is kipróbálták, hiszen fontos tudni, hogy mennyi idő alatt érnek majd be, ha eljön az ideje. Az énekes nemcsak a szülőszoba ajtajáig kíséri majd Szilvit, hanem végig mellette lesz, és fogja majd a kezét.

Habár még meg sem született első gyermekük, ők már a másodikat is tervezik.

„Mindig is nagy családra vágytam, Szilvi ugyan most az első gyermekünkre koncentrál, de ő is azt szeretné, ha több gyerkőcünk születne. Megadok neki minden lelki támogatást, ugyanis ő az a lány, akire mindig is vágytam. A születendő gyermekünket pedig hihetetlenül várjuk.”

Hozzászólások