Civilizált törzsi jelek – hegtetoválás

A hegtetoválások története

2014/06/12

A hegtetoválás, (scarification) újjáéledése a modern primitív mozgalomnak, valamint a meleg és leszbikus szubkultúráknak köszönhető, azonban kialakulása Afrikához köthető.

Az itt élő törzsek tagjai kezdték el testüket heggel díszíteni, valószínűleg azért, mert sötét bőrük nem tette lehetővé, hogy a természetben fellelhető festékanyagok látható nyomokat hagyjanak testükön. A kezdeti tetoválási rítusokból származó sebek, vagy a mindennapi élet során elszenvedett sérülések begyógyulásuk után azonban szépen kidomborodtak, felpúposodtak, és ezek a hegek a sötét bőrön is láthatóvá váltak. Ezek a szabálytalanul kialakult hegek voltak a tudatosan megtervezett és elkészített hegek, scarificationok elődei.

fotó5Később a hegek fontos szerepet kaptak a törzs életében, hiszen nemritkán a társadalmi rangot, vagy a törzshöz való tartozást jelölték a rituálisan elkészített scarification-ök. Rengeteg olyan szertartást gyakoroltak és gyakorolnak ma is a különböző afrikai törzsek, aminek célja a törzs tagjainak beavatása, vagy éretté nyilvánítása.

Ezek középpontja szinte mindig valamiféle fájdalmas próbatétel, melyet a lehető legnagyobb nyugalommal kell az alanynak elviselnie, ellenkező esetben nem lehet méltó a törzs tagjainak megbecsülésére és tiszteletére. Az ilyen szertartások gyakran járnak hegminták kialakításával, melyek emlékeztetik a beavatottat a törzsért megtett próbatételre és saját bátorságára. Az ilyen sebeket mindenki büszkén viseli élete végéig.

Egy törzsi rítus urbanizálódása

A modern primitív mozgalom tagjai voltak az úttörői a törzsi eredetű rituálék és testmódosítási procedúrák modern keretek közötti gyakorlásának a nyugati társadalomban.

Természetesen itt sem az éppen aktuális divatirányzat volt az, aminek hatására elkezdték az emberek saját bőrüket scarification-nal díszíteni. Míg egy törzs esetében meghatározott jeltárból készítették el a mintákat adott szempontok alapján (pl. felnőtté válás, vagy a törzsben betöltött rangok stb…), addig a „modern scarification” minták a modern technikáknak köszönhetően (kiélezett csontok helyett sebész-szike alkalmazása, steril eszközök, alapos fertőtlenítés stb…) bármilyen alakot felvehetnek, így mindenki megszerezheti az elméjében megfogant jeleket.

fotó4Az egyszerűbb, ám nagyon is látványos minták mellett a bonyolultabb elképzelések is megvalósíthatóak.

A scarification-nak több fajtája is létezik:

• Szimpla vonalas: ennél a fajta scarification-nál a szike segítségével a minta vonalait metszik be a bőrbe, szimpla vágásokkal

• skin removal (nyúzás): ezt a módszert akkor szokták alkalmazni, mikor vastagabb vonalakat, vagy esetleg tömör mintákat szeretnének kialakítani a bőrben. Itt a bőr felszínéből egy vékony réteget távolítanak el.

• Ink rubbing: itt a vékony vonalak bemetszését követően a tetováláshoz is használt tintát dörzsölik a friss hegbe, mely ennek hatására elszíneződik. A módszer hátránya, hogy a gyógyulás után előfordulhat, hogy nem egyformán színeződik el a minta.

A hegminták gyógyulási szakasza az alkalmazott technikától függően eltérő lehet, és a minta végeredménye nagyban függ az egyén bőrtípusától és a kezelési periódustól.

fotó3A kezelési metódusok variálásával különböző fajta végeredmények érhetőek el:

• Hipertrófiás heg: a scarificaion a gyógyulás után enyhén kidomborodik

• atrófiás heg: a begyógyult heg nem domborodik ki, hanem az enyhén bemélyed a bőrbe.

Barbár szokás vagy egy új művészeti ág?

Sokak számára egy heg még akkor is ijesztő, ha az profi módon, igényesen van kivitelezve. Ez a fajta „előítélet” nem szokatlan, hiszen mindenkinek vannak emlékei olyan sebhelyekről, melyek fájtak, véreztek, és egy csipetnyi szépséget sem árasztottak.

A lényeg azonban a következő:

A sérülések, melyeket életünk során szerzünk akaratlanul jelennek meg testünkön, és gyakran hosszú időbe telik, míg megbarátkozunk velük, esetleg sikerül eltávolítani őket. Nem tudjuk kontrollálni alakjukat, méretüket, és a testünkön elfoglalt helyüket sem, tehát nem tudatunk, hanem a külső tényezők szülik őket.

Aki azonban scarification-t szeretne, annak a minta (jobb esetben) a belső énéből származik, így viselése örömmel tölti el viselőjét, hiszen a jel már azelőtt létezett a bőrben, mielőtt azt láthatóvá tették volna.

Ugyanez igaz a beavatkozás alatt átélt fájdalomra is: ha valaki szeretné megszerezni az általa elképzelt mintát akkor a fájdalom nem egy kellemetlen élmény lesz számára, hanem egy spirituális eszköz, mely a mintának igazi szellemi mélységet kölcsönöz.

Mellesleg a hegminta korántsem annyira fájdalmas, mint azt sokan gondolják (ez a saját és vendégeim véleménye is).

A modern társadalomban ezek a hegek, a többi testmódosítási szertartás mellett, fontos jelentésekkel bírnak azoknak, akik viselik őket. A scarification nem egy újabb divatirányzat, hanem egy hazánkban még újnak számító, élő testen gyakorolt figyelemreméltó művészeti ág, mely egy újabb eszköz azok kezében, akik közelebb szeretnének kerülni a testükről és ezáltal magukról kialakított képhez.

Szerző: Zagyvai Gábor
www.zagyvai.com

Hozzászólások