Cölibátus szindróma

No sex plíz

2015/12/01

Kevésbé a tapasztalati utat, mintsem megrökönyödésem tárgyát szeretném most elétek tárni. Azt már korábban is hallottam, hogy a japán fiatalok ténylegesen kezdenek eltávolodni a szextől. A megdöbbenést az okozta számomra, hogy nyugaton is egyre többen választják az önmegtartóztatás ezen formáját. Vagyis rengetegen döntenek a cölibátus mellett.

Hogy ne csak valamiféle légből kapott témaválasztásnak tűnjék, igyekeztem kicsit jobban elmélyülni a témában. A legtöbb írás arról szól, hogy a japán fiatalok már jó ideje cölibátus szindrómában szenvednek. Ha szenvedésnek lehet nevezni egyáltalán, hiszen ők valamiért tudatosan döntenek a szexmentes életforma mellett. Egyes kutatók a társadalom átalakulásával magyarázzák a jelenséget, leginkább a férfi és női szerepek eltolódásával: lévén, hogy a japánok alapvetően patriarchális társadalomban élnek, ahol még mindig a férfi a családfenntartó, a nő pedig az otthon melegének őrzője. Manapság azonban egyre több nő élvezi a karrier és tanulás nyújtotta szabadságot, és eszük ágában sincs a négy fal között élni, gyerekkel a nyakukon. A férfiak pedig felismerték, hogy nem könnyű feladat egy család fenntartása, így ha lehet, akkor inkább köszönik, de nem kérnek belőle.

Bár ez az átalakulás még nincs egyenes arányban a cölibátussal, hiszen egyéjszakás kapcsolatok ettől még igazán létesülhetnének, valamiért a fiatalok boldogulásuk kulcsát a szexmentes életben látják, ahol nemhogy érzelmeknek, de testiségnek sincsen helye.

szex (5)

Ha egy kicsit távolabbról szemléljük a dolgot, rájöhetünk, hogy a téma egyáltalán nem áll olyan távol a nyugati társadalmaktól. Hány és hány alkalommal hallottuk már azokat a történeteket, amikor a házastársak, de legalábbis a hosszú párkapcsolatban élők már nem vonzódnak egymáshoz, pusztán megszokásból élik életüket, vagy valamilyen magasabb rendű összetartó erőnek rendelik alá életüket, úgy mint közös otthon, gyerek, hitel. A szexet sokan már távolról sem ismerik. És mégis, ez a hiányzó láncszem rengeteg problémának az alapja. A társak már nem azért szeretkeznek, mert örömüket és kedvüket lelik a másik látványában, simogatásában, érintésben, hanem pusztán megszokásból. Vagy még rosszabb, kényszerből, mert bár nem akarják elveszíteni a partnert, igazából a szexet a hátuk közepére nem kívánják.

Érdekes aspektus megvizsgálni a körülöttünk lévő világot: mellek lógnak mindenhonnan, a szexisség a figyelemfelhívás egyik alapvető eszköze, mindenki dögös és kívánatos akar lenni, hihetetlen mértékű szexualitást sugározva a külvilág felé. Mégis, éppen ezek a fiatalok azok, akik a leginkább megtagadják a szexet. Paradoxon jelenség, kicsit olyan, mintha a kötelező közösségi jelenlét és lelkünk valódi vágya dacolna egymással. Mivel alapvetően manapság kevesebb személyes kapcsolatot létesítünk, a randizás és flörtölés áttevődött az online platformra, nincs is igazán más módja annak, hogyan tűnhetnének ki a fiatalok a rengetegből. Az elkeserítő benne igazán az, hogy amikor egy kapcsolat megszületéséről beszélünk, elengedhetetlen tényezője a JELENLÉT, de a két dolog teljesen kiüti egymást. Megsemmisülünk. Már nem vagyunk képesek szemtől szemben szexik lenni, kívánatosak, és még ennél is nehezebben ismerjük el a másik szexualitását, sugárzó energiáját. A kör bezárult, és csak nagy nehézségek árán lehet ebből kitörni, ami egy furcsa képet vetít számomra előre, ha a következő generációra gondolok.

Hozzászólások