Családi tragédia Majkáéknál

Nem tudtak felhőtlenül örülni

2015/10/21

Hatalmas az öröm Majka családjában, hiszen hamarosan újabb Majoros baba születik. A gyermekáldást csak az árnyékolja be, hogy a pár hetekig azt hitte: ikreik lesznek.

Éveken át próbálkozott Majka és Dundika, hogy végre összehozzák a második babát, és a sors meglepetése, hogy az Ezek megőrültek! forgatása alatt fogant meg az újabb trónörökös – épp úgy, ahogy első kisfiuk, Marián. A pár ennél boldogabb nem is lehetne, bár sokáig azt hitték, egyszerre két babával bővül a családjuk.

Egy darabig azt hittük, hogy ikreink lesznek. Két embrió is megtapadt ugyanis, ám az egyik rövidesen felszívódott. Az orvosok szerint ez sok párnál előfordul. Peti családjában egyébként is gyakoriak az ikerszülések. Ezért is vettük komolyan számításba ezt a lehetőséget. Harmincöt fölött is nagyobb az esélye az ikerterhességnek. Ha így alakul, és megszületnek az ikrek, biztosan lett volna pár kőkemény évük. Aztán mégsem így lett. Amikor megtudtuk, hogy egy embrió maradt meg, azt mondtuk, az élet akarta így – vallotta be Dundika a Storynak.

Majka-és-családja-10
Hamarosan még egy kisfiúval bővül a család

Persze Majka és párja egy babának is ugyanennyire örül – még akkor is, ha nem a várva-várt kislány érkezik, hanem egy újabb fiúcska. Ez csak még inkább megerősíti őket, hogy két gyerkőcnél nem állnak meg…

„Egy fiú után talán jobban örültünk volna egy kislánynak, de én azt veszem észre, hogy inkább a környezetünk várja el, hogy most már legyen egy kislányunk is. Most, hogy újra fiunk lesz, benne van a pakliban, hogy próbálkozunk majd egy harmadikkal is. De akkor sem lesz tragédia, ha újra fiunk születik” – tette hozzá Dundika, aki elárulta: már majdnem lemondtak a babáról, annyira sokszor próbálkoztak vele, de hittek abban, hogy lehet még gyermekük.

[/alert]

Hozzászólások