Cseke Katinka: Hiányzott a napi csoki adagom, és féltem

Cseke Katinka rettegett a szombati hajszától

2017/11/13

Cseke Katinka a szombati Ázsia Expresszben részt vett a hajszán, ugyanis nem teljesítettek úgy a versenyben, mint korábban. Erről számolt be a színésznő.

Mint azt már pénteken tudattuk veletek, Cseke Katinka kalandjait mostantól hétről hétre nyomon követhetitek. Előző írásában az adrenalin különleges erejéről és arról írt, mit érzett, amikor levágta az ujját. Fogadjátok szeretettel következő cikkét. 

vietnam-1-nap-42-e1510293960505-1024x577

Mindenki a hajszától retteg a legjobban. Semmit nem tudtunk róla csak annyit, hogy aki ott utolsóként ér el az ellenőrzőpontra, annak fél óra múlva megy haza a gépe. Arra gondoltunk, ha már eljöttünk 27 órát utazva a világ másik felére ne kelljen már elsőként hazamenni. Csakhogy ez a szörnyű baleset, hogy kettévágtam az ujjam, (amit az orvos visszarakott, így nem kellett varrni) a hajsza előtt két nappal történt. A hajsza előtti utolsó nap, amikor  verseny befejeződik és időben kell beérni, az nekünk nem sikerült jól. Én még nem voltam teljesen ott fejben, ráadásul rossz buszra szálltunk, ami ellenkező irányba vitt minket. Sok nehezítő körülmény miatt utolsó előttiként értünk oda Nórihoz. A játékszabály úgy szól, hogy az utolsó két pár biztos indul a hajszán, a harmadikat pedig a többiek beszavazzák, így 3 pár indul a Race for lifeban. Na, hát nekünk sikerült bekerülni.

Az első adrenalin löket akkor ért minket, mikor ezt megtudtuk és szembesültünk ezzel Nórinál. Volt előtte egy éjszaka, amit az egész csapat szállodában töltött. Személy szerint azt sem tudtam merre vagyok arccal, a napi csoki adagom borzasztóan hiányzott, féltem, lüktetett az ujjam és ott volt mellettem ez a pici, törékeny nő és azon gondolkoztam, hogy teljesen egészséges, erős párokkal fogunk versenyezni. Rémálmaim voltak éjszaka: azt álmodtam, hogy a sivatagból rohanok a sarkvidék felé, ami teljesen nonszensz. Hóval és jéggel álmodtam. A reggelben egyetlen pozitív dolog volt: azt a böhöm nagy piros hátizsákot a hajszában nem kellett magunkkal vinni. Féltem és egyet tudtam biztosan, nem akarok hazamenni. Azt is tudtam, hogy át akarom élni ezt a saját határaimat feszegető kalandot. Át akarom élni az átvérzett kötésemmel, a plusz 20 kilómmal, amiből 40 dkg már biztos lement. Az összes félelmemmel, az összes butaságommal és a kalandvágyammal együtt. Rettegtem mind a fizikális, mind a lelki fájdalomtól. Azt viszont nem gondoltam, hogy ennyire kemény lesz. Kőkemény fizikai megpróbáltatás volt, ami nehezebb volt, mint a lelki része, ami csak később jött.

Nézzétek a Race for life-ot, ki ne hagyjátok, és drukkoljatok Zitának és nekem! 

Hozzászólások