Damu Roland börtön helyett nászéjszakát szeretne

Dicséreteket kap a börtönben

2014/09/10

Damu Roland tavaly július végén vette feleségül barátnőjét, Edinát, ám a szertartást csupán egy öleléssel koronázhatták meg, a várva várt nászéjszaka elmaradt. A pár azóta is csak telefonon és levélben érintkezhet, és havi egyszer a beszélőn láthatják egymást, hamarosan azonban otthonukban is találkozhatnak.

damu
Damu Roland (fotó: Blikk)

A színész már harmadszor ünnepelte születésnapját a rácsok mögött, a bíróság azonban eddig elutasította, hogy a friss házasok a nászéjszakát megtartsák. Damu, akit korábbi barátnője, Vajna Tímea – leánykori nevén Palácsik Timi – bántalmazásáért ítéltek el, 4,5 éves börtönbüntetése felénél tart, és számos dicséretet kapott már jó magaviselete miatt.

Damu a tiszalöki börtönben kezdte büntetését, később átkérette magát a tököli intézménybe, hogy közelebb kerülhessen feleségéhez. Bár többször kérvényezte, hogy hazamehessen néhány hitvesi találkozóra, azt azonban eddig elutasították, mert nem töltött elég időt az új fegyintézetben.  Most azonban úgy tűnik, hamarosan beteljesedhet a házaspár szereleme.

“Ügyfelem jó magaviselettel és számos dicsérettel letöltötte kiszabott büntetése több mint felét, ezután már kaphat kedvezményt. Áprilisban ez még nem történt meg, de várhatóan hamarosan kitűzik a büntetés-végrehajtásban szokásos kedvezménytárgyalást. Bár nem kötelező a könnyítés, azaz a börtön fokozatból az enyhébb fogház fokozatba sorolás, de ennek nem látom akadályát. Ügyfelem ugyanis dolgozik, jó magaviseletű, sőt számos dicséretet is kapott már. Amennyiben fogházas lesz egy elítélt, akkor a szabadulást megelőző időszakban már hazatérhet a családjához időnként, hogy könnyebben visszailleszkedhessen a társadalomba – mondta a Blikknek Damu Roland ügyvédje, Sebestyén Tamás.

damu felesége
Damu Roland felesége, Edina

Ez alapján a színész hamarosan meglátogathatja kedvesét, így a levelezések és telefonhívások után végre a nászéjszakára is sor kerülhet.

Hozzászólások