Damuék már a babaprojekten dolgoznak

Nyáron jöhet a templomi esküvő

2015/04/16

Nem késlekedik a színész, párjával minden együtt töltött percet kihasználnak, hogy behozzák az elmúlt három éves kiesést. Az esküvő már megvolt, de igazi lagzit is szeretnének. Otthon máris belevágtak a családbővítési projektbe Damuék. Közös gyereket szeretnének feleségével, Edinával.

Szabadulása után egyetlen dologra vágyott a színész, hogy hazamenjen, és meghitt békességben együtt töltse az első néhány órát feleségével, Edinával. A pár még Damu börtönbe kerülése előtt ismerkedett meg a pszichiátrián. A színészt alkoholproblémákkal, Edinát depresszióval kezelték akkor.

Damu nem rejti véka alá véleményét egykori kenyéradójáról sem. A TV2 már szabadulása napján megkereste, hogy adjon nekik interjút, a ledöbbent színész meglepettségében először köpni-nyelni nem tudott. Végül elegánsan utasította vissza a megkeresést. Érthető, hiszen a sorozatból azonnal kiírták, amint szárnyra kaptak a pletykák, a csatorna nem állt ki a színész mellett. Olvasd el, hogyan reagált Damu!

Damu és felesége

Úgy tűnik, kapcsolatuk kiállta az idő próbáját, még annak ellenére is, hogy nem sok idejük jutott a börtön éveket megelőzően egymásra. Akkor Damu feltette a nagy kérdést Edinának: vagy vele marad, vagy váljanak el útjaik most, míg még senkinek sem fájdalmas. Az asszony hű társa maradt a férfinek, és bár csak havonta egyszer láthatták egymást az elbeszélőn, minden nap írt levelet férjének.

Damuék az asszony érdi házában rendezték be a családi fészket, és bár egyelőre szerény körülmények között élnek, a színész készül a visszatérésre és szerepekről is tárgyal.

A Story magazinnak adott exkluzív interjújában elárulta, hogy az elmúlt évek során csak egyetlen dolgot sajnál igazán: “A legjobban azt bánom, hogy évekkel ezelőtt, amikor a TV2 partiján egy Palácsik Tímea nevű hoszteszlány pezsgővel kínált, elfogadtam a poharat…”

Damu Roland szabadul

A beszélgetésben azt is elmondja, sok mindenre megtanították a börtönévek, határozottabb, ugyanakkor bizalmatlanabb lett. Feleségében olyan társra lelt, akivel az egész életét el tudná képzelni. Nem véletlenül tervezik máris a családalapítást Damuék, annak ellenére, hogy a színésznek már van két gyermeke. Közülük nagyobbik fiával jó kapcsolatot ápol, kisebbik gyermekével azonban semmilyen viszonyban sincs, olyannyira, hogy anyja még a vezetéknevét is megváltoztatta. Ez ugyan fájdalmasan érintette a színészt, de reméli, hogy idővel rendezni tudják a kapcsolatukat.

Hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében ennél többet is megtudhatunk Damu kálváriájáról.

Hozzászólások