Depresszióval kezelték a repülőgép-katasztrófát okozó pilótát

Az eddigi információk öngyilkosságra utalnak

2015/03/27

A nyomozás során kiderült, hogy hat évvel ezelőtt súlyos depresszióban szenvedett az a 28 éves másodpilóta, aki feltehetően felelős a százötven ember halálát okozó keddi repülőgép-katasztrófáért. Azóta is kezelés alatt állt, és az eddigi információk szerint öngyilkossági szándékkal vezette a Germanwings járatát egy sziklafalnak az Alpokban.

Március 24-én kedden Franciaország déli részén lezuhant a Lufthansához tartozó Germanwings egyik járata. A repülőgép Barcelonából Düsseldorfba tartott, a fedélzeten pedig a személyzettel együtt százötven ember tartózkodott. A katasztrófát senki sem élte túl, és az eddigi nyomozás során kiderült, hogy nagy valószínűséggel a másodpilóta öngyilkossági szándéka állt a tragédia mögött.

A 28 éves Andreas Lubitz ugyanis lelkileg instabil személyiség volt, 2009-ben súlyos depresszióval kezelték, és azóta is orvosi megfigyelés alatt állt. A pilótaképzését meg is kellett szakítania, majd mégis repülésre alkalmasnak nyilvánították. Kérdés, hogy egy ilyen ember hogyan kerülhet egyáltalán pilótaszék közelébe.

katasztrofa_belso

Ráadásul hogyan maradhatott egyedül a fülkében, ahonnan ki is zárta társát, és zuhanórepülésbe vitte a gépet? A Bild információi szerint a másik, tapasztaltabb pilóta baltával akarta betörni az ajtót, hogy visszavegye a repülőgép irányítását. Ez azonban nem sikerült, így tíz perc zuhanás után a gép egy sziklafalnak csapódott, és apró darabokra szakadt.

Hozzászólások