Drake és Jennifer Lopez nincsenek is együtt?

Együtt vannak vagy minden csak a show része?

2017/01/20

December óta mindenki arra kíváncsi, vajon mi lehet JLo és Drake között, hiszen hivatalosan még nem erősítették meg, hogy egy párt alkotnak.

Most egy kitartó riporternek köszönhetően azonban az énekesnő elárult pár dolgot a kapcsolatukról. Tavaly év végén röppent fel a hír a neten, hogy JLo és Drake együtt vannak, miután a két híresség szinte egyszerre posztolt ki egy összebújós fotót. A szilveszteri szenvedélyes csókjuk pedig szinte  felrobbantotta a netet és eloszlatta a kapcsolatukról szóló pletykákat Hollywoodban. Ugyanis rengetegen állították, hogy az álompár közti románc inkább egy ügyes marketing kampány. Eddig egyikőjük sem erősítette meg, hogy tényleg együtt vannak, most azonban  JLo-t az Entertainment Tonight riportere elszántan kérdezgetni kezdte Drake-ről.

„Készítettünk közösen egy dalt, ami Drake következő albumán lesz hallható. Csupán megkért rá, hogy készítsük el ezt a számot, én pedig természetesen nagyon örültem a dolognak” – válaszolta titokzatosan mosolyogva Jennifer és a sajtósa javaslatára befejezte az interjút. Szerinted tényleg nincs köztük semmi, vagy ez is csak a show része?

©celebuzz

©cosmopolitan.hu

Hozzászólások