Éden Marianna: “nem elégítettem ki Bencét!”

A legerősebb szövetségesének hazudott

2015/05/18

Péter és Marianna már sok mindent elért az Éden Hotelben, míg eljutottak a hajráig, szövetségük szorosnak tűnik, azonban a jelek szerint van egy határ. A lány hazudott játékbeli párjának, mikor az megkérdezte, hogy kielégítette-e régebben Bencét, mert a srác állandóan henceg vele. A lány azonnal nemmel felelt. Pedig de…

Úgy látszik, Marianna nem mindent vállal fel teljes mellszélességgel a közelmúltból. Új és erős szövetségese, Péter ugyanis rákérdezett, volt-e valami közte és korábbi párja, Bence között, mire a lány egy kicsit hallgatott, majd nemmel felelt. Kár, hogy mi, kívülállók pontosan tudjuk, hogy mi történt kettejük között a paplan alatt.

Ugyanis amikor Marianna kiesett, Bence lépten-nyomon azzal dicsekedett, hogy a lány kielégítette őt. Marianna nem dicsekedett hasonlóval, de most már, hogy új párja van, amúgy is kényelmetlen tény neki, így inkább letagadta Peti előtt, hogy megőrizze a látszatot. Még akkor is, ha ezért hazudni kellett…

Hozzászólások