Elindult a Kecske éve! Ez vár rád az új évben

Mindent megtudhatsz a pénzügyekről és a szerelemi életedről is!

2015/02/19

Február 19-én megkezdődött a kínai új év, ezzel együtt pedig beléptünk a Kecske évébe. Nagy változások, megfontolt döntések és aggodalmaskodás – nagyvonalakban ezt hozza az új esztendő!

A kínai asztrológia teljesen eltér az általunk ismeretes nyugati asztrológiától. Míg utóbbiban egy évet, azaz 365 napot osztunk fel a 12 napjegyhez, addig a kínai asztrológiában egy-egy évig tart egy jegynek az időszaka. Most éppen 2015. február 19-től 2016. február 7-ig tartó Kecske évébe léptünk.

A Kecske évében a kreativitás és képzelőerő nagyon felerősödik, és ez hatással lehet az üzleti életünkre is. A vállalkozók fejében olyan ötletek születhetnek meg, amik eddig még halvány gondolat formájában sem voltak jelen. Egy olyan időszak elé nézünk, ahol szükség lesz minden energiánkra ahhoz, hogy megőrizzük a nyugodtságunkat, belső békénket. Hajlamosak leszünk időnként túlaggódni egyes eseményeket, és gyakran fogunk bolhából elefántot csinálni.

A munka terén előtérbe kerül majd a csoportos munkák, így azok a személyek, akik eddig inkább saját főnökeik voltak, most bajban lesznek. Akik pedig eddig is tudtak együtt dolgozni másokkal, játszi könnyedséggel fogják venni az akadályokat. Fontos, hogy a döntéseket nem szabad majd másokra hárítanunk, és vállalnunk kell minden tettünkért a felelősségünket!

A pénzügyek terén semmiről sem szeretnénk majd lemaradni. Ha pénzről lesz szó, akár napokig képesek leszünk majd nem aludni, hogy egy-egy jó lehetőséget megcsípjünk. Kár szépíteni, az anyagias énünk nagyon nagy teret fog hódítani. Egyes barátságok, párkapcsolatok, amik nagyon instabil alapokon állnak, ennek hatására akár meg is szakadhatnak. A jó hír viszont az, hogy a Kecske évében minden lehetséges!

A szerelem terén hasonló energiák fognak érvényesülni. Azok a kapcsolatok, ahol csak az egyik fél domináns és a másik személy egyfajta elnyomásban él, sajnos zátonyra fognak futni. A pároknak meg kell tanulniuk egységként működni. Nehéz feladat lesz, de a Kecske éve nem válogat!

Young Couple

A Kecske évére vonatkozó előrejelzések, mindenki életében megmutatkoznak majd, de azok a személyek, akik a kínai asztrológia szerint is Kecske jegyűek, valószínűleg szó szerint a fentieket fogják átélni.

Kecske jegyű vagy, ha az alábbi időszak valamelyikében születtél:

1919 február 17. – 1920 február 19.

1931 február 17. – 1932 február 5.

1943 február 5. – 1944 január 24.

1955 január 24. – 1956 február 11.

1967 február 9. – 1968 február 28.

1979 január 28. – 1980 február 15.

1991 február 15. – 1992 február 3.

It feels great to have made it!

Hozzászólások