Elmulasztott érintések

Gúzsba kötött félelmek

2015/06/15

A félelmek, a negatív tapasztalatok, a sérelmeink hatalmas bástyákat emelnek elénk, aminek tetejéről célzottan öntjük a szurkot azokra, akik fel akarnak mászni és bevenni a várunkat. Pedig kopogtattak azon az ajtón, csak éppen nem volt senki, akinél meghallgatásra talált volna a jó szándék. Az érintések, amik simogatnak, képesek-e erősebbek lenni a pofonokhoz képest?

Pedig még szerencsésnek is mondhatnánk magunkat, ha akad valaki, aki meghódítaná lelkünk bezárt kapuit. Csak a sok de és ha mellett már szinte fel sem tűnik, amikor valaki közeledik felénk, míg odabent a négy fal között töretlenül arra várunk, hogy valaki vegyen már észre és akarjon kiszabadítani mögüle.

Keressük a hibákat, kapaszkodót találunk magunknak, amire ráfoghatjuk, hogy miért nem. Azonnal visszavonulót fújunk, amint azt érezzük, hogy veszélyben a birodalmunk és már képtelenek vagyunk nyitni az újra, mert a megnyomorított lélek nem tud bízni.

köd2

Még egy csalódást nem tudok elviselni. Több már nem fér bele. Mert voltam nagyon bátor, ugrottam fejest az ismeretlenbe, mentem előre teljes felszerelésben, mondtam már, hogy nekem erre szükségem van, ő az erőt adó létezés, az engem tápláló lélegzet, a bennem rejlő kitartás. Aztán megettek reggelire, megrágták a lelkemet, jó alaposan, kiköpték és még jól meg is taposták. A vágy, hogy legyen mellettem valaki erősebb, mint bármi más, mégis félek megtenni azt a lépést, ami ahhoz kell, hogy a ködbe menjek, vakon. Bízzak egy ismeretlenben, merjem megfogni a kezét, hogy húzzon maga után.

De vajon akar-e vinni magával? Elég erős-e ahhoz kettő helyett is, hogy miután átérünk a ködön, már képes legyek adni? Azok az érintések, amik elérnek a lelkemig vajon léteznek-e még?

Csak azt szeretném, hogy fogj meg erősen. Szoríts. Nagyon! Ne engedj el, ne add fel, ne mondd, hogy majd máskor. Legyél ott, ahol még senki sem járt, ismerd meg azt, amit még senki sem tud. Képes vagyok rá, hogy átadjam magam az érzésnek, csak még gúzsba kötnek a múlt sérelmei és fájdalmai. Szükségem van rád, akarom, hogy akard, kicsit most még jobban, mint én, hogy amikor azt mondom, megérkeztem, ott állhassak melletted és a kezedbe adhassam azt, amiből nekem is csak egy van.

Nekem könnyebb azt mondanom, hogy ebből nem kérek, mert tudom, hogy akkor többet nem sérülhetek. Eddig és ne tovább, mert ezt még talán átlépem. De amikor hozzám érsz, amikor a kezemet fogod, amikor olyan nagyon édesen megcsókolsz, én pedig hagyom, hogy a fejem búbjából egy kis cirkáló elinduljon, hogy áthatoljon a szívemen, akkor azt kívánom, legyél az te. Nem akarok több harcot, játékot, elfuserált hatalmi harcot, mert elfáradtam. Nincsen már rá szükségem. Most egy kicsikét érezni akarom a törődést, azt, hogy kellek. Hogy simogatja a lelkemet a jelenléted, az együtt töltött néhány perc, vagy óra. Tudnom kell, hogy nem adod fel, mert érzed, hogy mit kaphatsz majd tőlem.

köd3

Vigyázok rád. Jó helyen vagy itt. Próbálom megmutatni. Ki akarok törni a megszokásból, játszani szeretnék, mint egy gyerek, élvezni, hogy felkap és magával ragad és soha nem tesz le. De te is kellesz hozzá. Sőt! Te kellesz csak igazán! Az a furcsa, tátongó űr, ami idebent kong, az igenis arra vár, hogy megteljék élettel, lelkesedéssel, bolondsággal és szeretettel. Szerelemmel. Ne hagyd, hogy az elmulasztott érintések, amelyeket te is a sérelmek lábnyomában hagytál, elhitessék veled, hogy jó neked így, nem kell a teher, megbékélsz a biztos, rezignált állapot peronján és hagyod, hogy szélsebesen robogjon el melletted a vonat, amire fel kellett volna szállnod.

Egy hang szólalt meg valahol messze. A ködbe veszett bele, de ott van, tudom. Érkezik a következő. És ez is arra megy, ahová én tartok. Most egy lépést tettem előre….

Hozzászólások