Elsötétülnek a hazai tévék, hírportálok

Országos tiltakozási akció van kibontakozóban

2014/06/03

A Magyar Reklámszövetség közös fellépésre kéri a médiavállalatokat és a szakmai szervezeteket a reklámadó miatt: felhívásukban azt kezdeményezik, hogy a következő parlamenti ülésnap előtt elsötétítéssel, fehér vagy fekete lap megjelentetésével fejezzék ki tiltakozásukat a médiumok. 

A szervezet közleménye azután jelent meg, miután L. Simon László (Fidesz) hétfőn beterjesztette az Országgyűlés elé a reklámadóról szóló törvényjavaslatot, amely sávokban határozza meg a reklámbevételek adóját. 

adsontv

A Magyar Reklámszövetség arra kéri a médiavállalatokat és az iparág szakmai szervezeteit, hogy június 5-én csütörtökön, vagyis a miniszteri eskütételekről szóló parlamenti ülésnapot megelőzően saját médiatípusuknak megfelelően tiltakozzanak. 

A szövetség, amely más szakmai szervezetekkel együtt már korábban kifejezte tiltakozását, közölte: a kommunikációs iparág a nemzetgazdaság motorja, amelyet a kormánynak partnerként kellene kezelnie, nem pedig a működését veszélyeztető különadó alanyaként. 

Továbbra is azt kérik, hogy a javaslatot ne fogadja el az Országgyűlés.

Hozzászólások