Eltűnt a TV2 sztárja!

Napokig keresték, mire megtalálták

2015/11/08

Még a Facebookon is közzétett a család egy bejegyzést, amiben arra kérik a barátokat, ismerősöket, hogy segítsenek a TV2 egykori sztárjának megtalálásában. Az eltűnt kisfiú napokig nem jelentkezett, de a felhívás segített, így akadtak a nyomára.

Az Ének iskolája adásaiban láthatták a nézők Rubay Lacit, még a két évvel ezelőtti évadban. A tehetséges kisfiút semmi sem tarthatta vissza a szerepléstől, mert meg akarta mutatni, mire képes. Pedig már akkor is többen kritizálták a hangja miatt, hogy túlságosan elfojtottan, orrból énekel. Idővel kiderült, hogy elburjánzott orrmandulája okozza a tüneteket, de a kis muzsikus meg sem állt a döntőig.

Az akkor 11 éves kisfiú azóta nem hallatott magáról, azonban ismerősei körében napvilágot látott egy bejegyzés közösségi oldalán. Tanítója és támasza, Szalóki Ági tette közzé a kétségbeejtő posztot. “Keressük RUBAY LACIT! Aki látta tegnap este 8 óra óta, kérem, értesítse a rendőrséget!” – olvasható az oldalon.

ruby laci
Egykori tanárával, Király Viktorral

Néhány napig se a családnak, se az ismerősöknek nem adott életjelet magáról a kisfiú, mígnem ma reggelre virradóan szerencsére megkerült Lacika. Akár egy modern kori Rómeó és Júlia történet is lehetne az övék. A ma 13 éves énekespalántát tiltották szerelmétől, ezért a két fiatal úgy döntött, hogy együtt szöknek meg. “Ma hajnalban hoztam haza” – mondta Júlia, Rubay Laci édesanyja. “Lacika szerelmes egy 15 éves lányba, akit tiltottak tőle. Együtt szökött meg a két kamasz, hogy egymással lehessenek – ideges és mérges is voltam, de megértem a fiamat, kamasz és a szerelem ilyenkor mindent felülír. Nagyon leteremtettem, mert legalább egy sms-t küldhetett volna, hogy ne idegeskedjek. Rémes dolgok jártak a fejemben, hogy elrabolták, baleset érte, bajba keveredett. De szerencsére már itthon van” – adta hírül a Blikk.

A TV2 eltűnt sztárja tehát mostanra már biztonságban van szerető családja körében, bízunk benne, hogy talán a lány szüleinek szíve is megenyhül, és többet tudnak találkozni a szerelmesek, biztonságban.

Hozzászólások