Eszenyi hisztirohamai miatt robbant a botrány a Vígben

Az igazgatónő hallgat

2015/11/23

Hatalmas port kavart Harkányi Endre, amikor kitálalt Eszenyi Enikőről. Most kiderült: egy másik művész is elfogadhatatlannak tartja az igazgatónő hisztériás rohamait…

Bár titoktartási szerződés kötötte, de Harkányi Endre úgy döntött: ennek ellenére mindent elmond Veiszer Alinda műsorában arról, ami a Vígszínházban történik. Ezzel lavinát indított el.

Harkányi Endre
Harkányi Endre a Hír TV-ben nyilatkozott

Az éves szerződésem 80 előadásra szólt, és én csak 67-et teljesítettem, úgy, hogy nem én döntöttem el, hányszor lépek színpadra. Ez volt az ürügy arra, hogy elvegyék a fizetésem felét. Hiába hivatkoztam arra, hogy a jog szerint ha nem a mi hibánkból játszunk kevesebb előadást, akkor 40 százaléknyit lehet korrigálni pro és kontra, végül az igazgató asszony döntése érvényesült, aki azt mondta, ez rám, mint nyugdíjasra nem vonatkozik. Ez nem anyagi, hanem morális kérdés, nekem a Vígszínház a második otthonom volt... Nemcsak velem bánt el, hanem az egyik kolléganőmmel is, akinek egy mondatot kellett volna elmondania a Rómeó és Júliában. Ő remek színésznő, a virágkorát élhetné, de miután visszautasította az egy mondatot, Eszenyi Enikő közölte vele: többé nem vagy a társulatom tagja. Itt most már királynővé avanzsált az igazgató asszony, ő a század asszonya, a nemzet asszonya, és december 5-én ő lesz a Mikulás is. Nekem a Vígszínház a szívem csücske volt, most majd szoktatom a szívemet a csendhez...” – mondta a műsorban a népszerű színművész.

A Bors megkereste azt a színésznőt, akiről Harkányi Endre beszélt. Ő Szegedi Erika, aki nem kívánt többet hozzátenni a témához, de régebben egy nyilatkozatában kifejtette véleményét. 


szegedi erikaA közelmúltban nagy nehezen, de rászántam magam arra, hogy otthagyjam a Vígszínházat. Hiányzik az életemből, szinte minden éjjel erről álmodom, mégsem tudnék visszakozni. Egyre erősebb lett bennem a késztetés, hogy búcsút mondjak, mert már túlzottan kiszolgáltatottnak kezdtem érezni magam. Nem szerettek. Elfogyott a levegő körülöttem. Elromlott a hangulat. Hiányoltam a velem való törődést, a hozzám illő szerepeket, a megbecsülést. Szomorú volt megélni azt, ahogyan a kollégáim vergődnek a nagy múltú színház gyönyörűen felújított falai között. Annyira lélekölővé vált az egész, mint egy gyár. 
Az igazgatónő, Eszenyi Enikő hiába remek színésznő és nagyszerű rendező, számomra elfogadhatatlan módon vezeti a színházat: túl sok feladatot akar elvégezni egyszerre, ami miatt, ha nincs kellő önfegyelme, és elragadja a hisztériás hangulat, ok nélkül bánt meg embereket mások szeme láttára. Nagynevű elődje, Várkonyi Zoltán ezt sohasem engedte volna meg magának, bárkivel bármilyen problémája volt, mindig kedvesen és finoman, négyszemközt beszélte meg vele” – árulta el egy korábbi interjúban Szegedi Erika.

Hozzászólások