Exkluzív! – Megnősül a híres rapper

Curtis elárulta döntése okát

2015/07/29

Széki Attila, alias Curtis, a rapper, aki Majkával együtt hátára vette a rap-birodalmat, könyvet adott ki nem túl makulátlan múltjáról és több ezres tömeg előtt ad koncerteket, nagy lépésre szánta el magát. A fiatal rapper nők ezreinek dobogtatja meg a szívét. Most úgy tűnik, hogy ugyanennyit tört össze egyetlen pillanat alatt.

Mindössze huszonöt éves, de már annyira biztos a dolgában, hogy esze ágában sincs átengedni valaki másnak választottját. Curtis úgy érzi, Csillában megtalálta azt a nőt, akivel az Isten is egymásnak teremtette őket. „Már az elejétől éreztem, és éreztük mind a ketten, hogy egymás mellett a helyünk. Az első perctől kezdve olyan, mintha megtaláltam volna a másik felemet. Rengeteg a közös témánk, Csilla nemcsak gyönyörű, hanem okos is, sokat szoktunk beszélgetni, de dilizni is jó vele. Minden annyira passzol, ilyen lánnyal még sosem volt dolgom előtte” – áradozik Curtis menyasszonyáról, aki hozzáteszi, nem fél attól, hogy korai lenne a döntés, ő már régen kibulizta magát. „A zenélés és koncertezés egészen más műfaj, de oda sokszor Csilla is elkísér, de vele én is szívesen megyek szórakozni.”

curtis
Csilla ujján már ott csillog a gyűrű

Még egy olyan kemény srác, mint Curtis is megküzd az ilyen romantikus pillanatokkal, aki titokban már három hete készül a lánykérésre. „Először azt gondoltam, hogy könnyű dolog lesz, elkezdtem keresgélni a megfelelő gyűrűt, de a végén már képtelen voltam dönteni, melyik lenne a legmegfelelőbb, úgyhogy az egyik barátom segített. Mindenki azt kérdezi, hogy miért éppen ma kértem meg a kezét, de erre egyszerűen az a válaszom, hogy csak. Nem akartam tovább várni. Persze, az ünnepeknek, az évfordulóknak, a karácsonynak is megvan a varázsa, de én már tényleg nagyon készültem erre a pillanatra” – mesél a nagy napról a rapper.

curits2

És, hogy vajon megremeg-e a térde egy olyan rossz fiúnak is, mint Curtis? „Hát persze, átkozottul izgultam. Volt egy sportcipő, amit már régen kinézett magának. Természetesen megvettem neki és ebbe rejtettem bele a gyűrűt. Mondtam, hogy húzza fel az egyik felét, a párját majd én segítek ráadni. Ekkor térdeltem le és kérdeztem meg tőle, hogy hozzám jön-e feleségül. Először nem is értette, aztán persze eltörött a mécses. Szerencsére igent mondott” – lelkendezik a rapper, akinek döntésében nemcsak a szerelem, de a családalapítás is közrejátszott.

„Fiatal apuka szeretnék lenni, még le akarok menni a grundra focizni a srácommal, el akarom menni vele bulizni, szóval Csillával most bele kell húznunk. Nem titok, hogy már a gyerekkérdésen is dolgozunk” nevette el magát Curtis, aki párjával együtt szeptemberben Amerikába utazik, addig tehát bőven van idejük ezen munkálkodni. De ki tudja, lehet, hogy éppen az új környezet hozza meg számukra a gólya érkezését.

Hozzászólások