Ez miden idők legdurvább megcsalása

Ez még durvább, mintha rajtakapod a pasid!

2017/05/05

A következő történet még annál is durvább, mintha rajtakapnád a pasidat, hogy éppen mást tart a karjaiban. Mutatjuk minden idők legdurvább megcsalását! 

Egy nő nem akárhogyan tudta meg, hogy barátja megcsalja, ugyanis ő vitte a másik lányt a pasija házához. Msixelaa fiúja azt mondta, hogy anyukája nagyon beteg, ezért azonnal el kell utaznia hozzá, hogy meglátogathassa. Előtte való nap, hogy együtt tölthessenek egy kis időt, mielőtt elmegy, a lány ott aludt nála. Reggel a srác bepakolt az útra, majd utána elindult a reptérre.

Msixelaa aznap pont taxizott, épp felvett egy nőt, aki elárulta, hogy látogatóba jött a szerelméhez, akit már nagyon régen látott. Elindultak a megadott címre és közben szuper romantikus dalokat hallgattak. Mikor odaértek a házhoz, akkor jött rá Msixelaa, hogy a pasija is itt lakik, akinek a kocsija is ott állt. Ekkor kijött az utasa barátja. akiről kiderült, hogy Msixelaa pasija az! “Felvettem egy nőt, elvittem egy randira, és kiderült, hogy a találkozó a pasim házában volt.” – írta ki a Twitterére a lány. Msixelaa teljesen kiakadt és neki esett a srácnak, aki azonban elfutott előle, ő pedig mérgesen beszállt az autójába és elhajtott. A lány, aki pedig a randira érkezett ott maradt egyedül, a bőröndjei nélkül, ugyanis azok benne maradtak autójában. Ezek után a srác felkereste Msixelaat, hogy adja vissza a cuccokat, amik nála maradtak, azonban neki esze ágában sem volt visszavinni a göncöket. Sőt, inkább bosszút állt és a benne lévő ruhákban pózolgatott, a fotókat pedig elküldte exének. Hihetetlen sztori, igaz?

Forrás

Hozzászólások