Fejezetek a Fallout széria hátteréből

Hozsánna néked, Leibowitz! - könyvajánló

2015/11/19

„Dögvésztől, éhínségtől, háborútól, Ments meg, Uram minket! Az epicentrum helyétől, Ments meg, Uram minket! A kobaltnak esőjétől, Ments meg uram minket! A cézium esőjétől, Ments meg, Uram minket! A stroncium hullásától, Ments meg, Uram minket! Radioaktivitástól, Ments meg, Uram minket!”

leibowitz-2

Most, hogy a Fallout 4 itt van nyakunkon úgy éreztem valamit olvasnom illene a témában. A széria „retro-sci-fi-poszt-apokalitikuma” azonban egy rendkívül speciális egyveleg és a recept hozzávalói közül sokkal dominánsabb elem a látványvilág, mint a történeti háttér. Végül le is mondtam róla, hogy bármi hasonlót találok. Megelégedtem volna egy „szimpla”, poszt-apokaliptikus sztorival. Több válogatást is átböngésztem és végül anélkül, hogy bármi kapcsolatot sejtettem volna, a lehető legelfuseráltabb módon, vagyis a borító alapján választottam ki ezt a könyvet. Csak később derült ki, mekkora telitalálatot sikerült elkövetnem.

leibowitz-1
Mégis, mi keresni valója van egy ilyen borítónak egy poszt-apokaliptikus válogatásban? – Na, emiatt választottam ezt a könyvet.

Sztori
A regény három nagy részegységéből az első, a XXVI. században indít. Az ifjú utahi Francis novícius nagyböjtjét teljesíti éppen az apátságon kívüli sivatagban, a valaha volt USA egyik elfeledett városának romjai fölött. Egy farkasok elleni, szedett-vetett menedéket épít, mikor egy arra járó zarándokkal kisebb vitába keveredik. A rejtélyes vándor faképnél is hagyja, azonban később, meghatódva Francis elszántságán inkább segít neki és búcsúzóul megjelöl számára egy követ, ami tökéletesen illik a menedék falának tetejére. Végül a kőről, a találkozásról és a vándorról is kiderül, hogy csak egy szinte jelentéktelen első felvonás, gyorsan halványuló díszletei, az elkövetkező 1200 év rendkívüli eseményeinek sorában. A kő alatt ugyanis Francis egy üreget, az üregben pedig egy lépcsőt talál, ami egy 600 éves radioaktivitásbiztos óvóhelyre vezet…

A történetről ennél többet nem írhatok. A három könyv mindegyike remekül van megírva. Ami kicsit zavart, az a rengeteg latin szöveg. Engem nagyon ki tud zökkenteni, ha örökösen a lábjegyzet után kell bogarászni. Miller kevés karakterrel dolgozik, de azokat rendesen kibontja. A szereplők velős párbeszédekbe bonyolódnak, élők, szerethetőek és bár elsősorban nem ezen van a hangsúly, minden korban jelen vannak a poszt-apokaliptikus zsáner kötelező elemei, mint a társadalom perifériájára szorult torzszülöttek, az ős civilizáció(Akik ebben az esetben mi vagyunk.) relikviái és a túlélők leszármazottainak elképzelései felmenőikről és életükről. Természetesen ez az elsőszámú humorforrás. Egyik kedvenc jelenetemben kiderül egyes vadon élő törzsek sámánjairól, hogy tranzisztorokat fogyasztanak, amikor különleges képességekhez szeretnének jutni. Ezek azonban csak hangulati elemek, ugyanis a könyv inkább filozofikus, sőt teofilozófikus és így első sorban a párbeszédek, belső monológok alkotják a gerincét. A cselekmény központi helyszíne az apátság, de végig sejtjük a grandiózus végkifejletet, ami jóval túlmutat az ódon falak szabta fizikai határokon. Ha meg kellene valahogyan fognom a hangulatot, akkor azt mondanám, hogy a „Hozsánnát” sokkal szívesebben látnám valamelyik ’70-es évekbeli olasz vagy francia filmrendező kezéből elsülni, mint modern holywood-i produkcióként.

1961-ben öltött először regényformát a három novella. Csupán néhány évvel Asimov, Alapítvány trilógiája után. Miller személyes élményei és bűntudata mellett, áthatja az atomenergiától való félelem, a II. Világháború, illetve Hirosima és Nagaszaki utáni sokk. Az aktualitásához azonban nem férhet kétség, hiszen ha egy következő atombombát eddig meg is úsztuk, számos egyéb módon képesek vagyunk még elpusztítani magunkat és az élőhelyünket. Amennyiben a legrosszabb forgatókönyv teljesülne, a könyv elolvasása után mindenki megkérdezheti magától, hogy megérdemlünk-e egy Leibowitz rendet és akarunk-e Memorabíliákat, amik bár okulásunkra őriznék az ősök bűneinek emlékét, a pusztítás eszközeinek feltámasztásához is meg lenne bennük a kulcs.

Fallout vonatkozás
Maga Brian Fargo az Interplay alapítója és a sorozat atyja jelentette ki egy interjú során, hogy Miller könyve és a The Postman című regény(Amiből az azonos című film is készült, Kevin Costner-el a főszerepben.) voltak a Fallout játékok elsőszámú irodalmi ihletői.
A Fallout 2 egyik korai verziójába be is került az apátság mint bejárható helyszín, de a végső verzióból mégis kivették és csak egy speciális kóddal hozható elő.

apatsag
Ha minden igaz, akkor CTRL+R a főmenüben és ki kell választani az abbey.map fájlt. Ezek után Gecko-tól északra megtalálható lesz.

A második rész egyik mellékküldetésből pedig kiderül, hogy az első rész Shady Sands-ében felbérelhető Ian, egyenesen az apátságból származik. Nyilván azért került ki mégis a végső verzióból, mert a játék egyik legizgalmasabb frakciója, a Brotherhood of Steel egyik belső rendje pont ugyanazt a feladatot látja el, mint a Leibowitz rendi szerzetesek a könyvben. Természetesen most már számomra is egyértelmű, hogy ez a szoros párhuzam, nem a véletlen műve.

Walter M. Miller, Jr. (1923-1996) A könyv írója, a II. világháború idején az amerikai légierőnél szolgált, mint rádiós és lövész. Számos bevetésen vett részt és egy bombázó faroklövésztornyából nézte végig, ahogy a szövetségesek porig rombolnak egy több száz éves bencés apátságot, Monte Cassino-nál. Ez a traumatikus élmény egész életén végigkísérte, míg végül a kezeletlen poszt-traumatikus stressz szindróma, öngyilkosságba nem hajszolta. Életében egyetlen regényt írt, a Hozsánna néked, Leibowitz! -ot. (Post mortem megjelent még a Saint Leibowitz and the Wild Horse Woman című könyve, amit Terry Bisson sci-fi, fantasy novella író fejezett be helyette. Sajnos magyarul, egyelőre nem jelent meg.
Hozzászólások