Félelem, ami elbizonytalanít

Erősebb a vágy

2015/10/15

A félelem sok szerelmes lelket gúzsba köt, mert már nem mernek meglépni olyan helyzeteket, amiket azelőtt tettek, hogy megismerkedtek volna a poklok poklával. Pedig lehet, hogy éppen egy olyan ember áll vele szembe, akiért érdemes lenne túllendülni ezen.

“Csak ne félj! Itt van a levegőben, annyira körbe fog, hogy meg tudnám érinteni, ha akarnám. A félelem annyi mindennek a kerékkötője lehet, engedd megélni a pillanatot és ne azon gondolkozz, mi lesz holnap, hanem az akkor és most elve alapján kebelezz be minden jó érzést, amit a helyzet szülhet!”

Ezekkel a gondolatokkal engedett el egy számomra kedves ember, akinek véleményét gyakran kérem ki az utóbbi időben. Egyszerűen megtorpantam, gúzsba köt a sok félelem és rossz tapasztalat, amivel rövid időn belül kellett szembesülnöm. Néha már azt érzem, hogy nem is merek igazán boldog lenni, nem merem elhinni, hogy az a fiú tényleg engem akar, velem szeretne lenni, mert volt ez a mocsok sok csalódás, kisebbek és nagyobbak egyaránt, amik akaratlanul is formálták az agyamat. Még ha vágyok is arra, hogy felhuppanjak a rózsaszín felhőcske puha hintójára, képtelen vagyok elrugaszkodni. Azt veszem észre magamon, hogy nem merek kimondani érzéseket, és nem merem őket megélni sem, mert tudat alatt attól rettegek, hogy mikor csap arcba újból a felismerés, hogy fájdalmat okoznak nekem.

szerelem

Szörnyű dolog ennyire bezárkózva élni, mert nagyon szeretnék adni és fél méterrel a föld felett röpködni. Nagyon szeretnék laza és spontán lenni, nagyokat szeretkezni, a másikkal tölteni az időm kilencven százalékát, nevetni, élményeket gyűjteni, aztán szeretkezni, összebújni, ölelni, csókolni, megint szeretkezni, beszélgetni és csak úgy lenni, a boldog nihil állapotában. A legborzasztóbb, hogy a környezetemben is ezt látom. Külső szemlélőként minden sokkal egyszerűbbnek tűnik, néha annyira kézenfekvő a válasz, hogy magam is meglepődöm. Aztán ott állok, egy ugyanolyan szituációban, és máris elfelejtettem, amit azelőtt tíz perccel tanácsoltam. De hogyan tudnám kitörölni, vagy legalább háttérbe szorítani azokat a tapasztalatokat, amik ennyire jégkirálynővé tettek? Hogyan lehetne ezeket semmissé tenni? A félelem tényleg olyan, mint egy pióca, ami rátapad az ember bőrére és csak szívja ki a vérét, az életerejét.

Úgy szeretem azt az érzést, amikor ki tudom zárni a negatív gondolatokat, találkozni, ölelni és szeretni. Hiszem és bízom benne, hogy félre lehet tenni a rossz dolgokat, a félelem nem lehet a boldogságom kerékkötője, mert akkor állandóan csak aggódnom kéne, az idő pedig úgy pörög el a fejem fölött, mint egy ringlispíl, felkapva minden egyes tökéletesnek tűnő választást, akiket elszalasztottam csak azért, mert képtelen voltam önmagam lenni.

De persze szükségem van hozzá rád is. Míg én örömmel áldozom a gondolataimat és érzéseimet a kapcsolatunk oltárán, addig az is kell hozzá, hogy megerősítés gyanánt te is ezt tedd velem. A törődés és bizalom a félelem legnagyobb ellensége, csak ezek lehetnek a fegyverek a kezemben, amivel képes leszek legyőzni őt.

Hozzászólások