Fenyő Iván kaszkadőr nélkül dolgozik

Újabb magyar nagyjátékfilm a láthatáron

2014/07/17

Magyarországon már sok akciófilm készült – külföldi és magyar produkció egyaránt- azonban most egy igazán különleges film teasing epizódját forgatták le neves magyar színészekkel. A MacLeod Film bemutatkozó anyaga attól különleges, hogy nem helyettesítik kaszkadőrök a szereplőket, a nehezebb akció jelenetekben is maguk a színészek, Fenyő Iván, Nagy Zsolt és Stohl András küzdenek.

Az interneten megjelent egy bemutatkozó anyag, aminek az célja, hogy megmutassa, magyar szakemberekkel és hazai stábbal is lehet nemzetközi szintű, színvonalas akciójeleneteket leforgatni. Fenyő Ivánt kérdeztük, hogy milyen volt kaszkadőr nélkül forgatni, mennyire adott ez számára új kihívást illetve élvezte-e a forgatást.

RCNews.hu: Örültél a felkérésnek, hogy egy igazi akció filmben szerepelhetsz, kaszkadőr segítsége nélkül?

Fenyő Iván: Nyolc éves korom óta judózom, mostanában pedig egyre többet brazil jui jitsu-zom is, ezért ezek a sportok nem állnak tőlem távol. Amikor Joe felkért, azért örültem különösen, mert az akcióhős oldalamat is meg tudom mutatni. Erre nem volt eddig lehetőségem, hogy kaszkadőr jelenléte nélkül is bevethessem magam. Azt mondta, hogy azokat a részeket, amikben én szerepelek teljesen rám írja, van olyan jelenet is, amikor megtámad 15ember és én megküzdök velük. Ehhez kemény próbák kellenek, de Ő majd betanítja, begyakoroltatja velem a koreográfiát. Nagyon nagy örömmel néztem elébe, nem volt túl sok próbánk, mert én közben dolgozom egy másik filmben – a Goda Kriszta új filmjében – és gyorsan kellett mindent megoldanunk. Összesen három próbánk volt, ahol be tudtuk gyakorolni a mozdulatokat, amik nagyon intenzívek voltak. Elég gyorsan tanulok, és a kaszkadőr srácok meg profik, szóval elég így azért gyorsabban ment.

RCNews.hu: Élvezted azt, hogy kaszkadőr nélkül szerepeltél?

Fenyő Iván: Nagyon, mert a küzdősportok miatt ebben elég jó vagyok. Sok filmnél, amikor felajánlják, hogy legyen kaszkadőröm, akkor én szívesebben csinálnám magam. Akár kaszkadőrnek is elmennék, szeretem ezeket a harcias dolgokat. Most mindent én csináltam, különösen élveztem, hogy semmi trükk nincs, csak én és a testi erőm a meghatározó. Nagyon jól éreztem magam a forgatáson, sok új dolgot tanultam.

RCNews.hu: Volt már arra korábban példa, hogy veszélyes feladatokat kellett megoldanod?

Fenyő Iván: Életem első filmjében a Magyar szépség -ben egy biciklis fiút játszottam, ott lépcsőkön kellett lejönni egy biciklivel és arra tanítottak kaszkadőrök, aztán a Szabadság szerelemben is sokat kellett vízilabdázni, ott is kellett egy testi-fizikai felkészültség. A Bőrnyakúakban – amit külföldön forgattam – kiképeztek minket, tehát mindenhol volt fizikai felkészülés, nehéz jelenetek és ebből fakadóan veszély. Szeretem az ilyen feladatokat, mert új kihívást adnak. Most nyáron forgatok egy Goda Kriszta filmet, amiben szintén vannak akciójelenetek, pont a napokban forgattunk le egy nagy verekedést. Jó ezt csinálni.

Fenyő24
Az előkészületekről a film egyik alkotója és kaszkadőr szakértője, Joe Kovalik beszélt. “A demó anyagát két nap alatt vettük fel, a szereplők pedig két héttel a forgatás előtt kezdték meg a felkészülést a kaszkadőrökkel. Kinek – kinek a jelenete bonyolultságától függött, hogy hány próbára illetve külön edzésre volt szüksége. Mind a három fiú maximalista, így nem érezték soknak a befektetett munkát, sőt!  Ivánnal fektettük a legtöbb időt és energiát a verekedős jelenet próbáiba, mivel messze az volt a legbonyolultabb mozgássor úgy a színész, mint a kaszkadőrök számára. Az eredmény mindnyájuk esetében magáért beszél. Mindhárman jó mozgásúak és profi színészek, többször dolgoztam velük kisebb akciójelenetekben, ezért gondoltam rájuk a film és a demo tervezésekor. Mindenkit a karakterének megfelelő feladatra szántam, és mindenki nagyszerűen helyt állt, maximálisat nyújtott! És ami külön öröm, élvezték a feladatot, fantasztikus lelkesedéssel dolgoztak, pedig fizikailag óriási terhelésnek voltak kitéve!”

Fenyő225

A film igazi szakmai kihívást jelent a színészeknek és azoknak a szakembereknek is, akik felkészítik őket.

A nagyjátékfilm előkészületei most zajlanak. A színészek és jómagam is egy a megszokottól eltérő képi világot és akció tempót céloztunk meg, s a demó elkészítése is bebizonyította az ehhez szükséges felkészülés több időt vesz igénybe a megszokottnál. A demo forgatás legnagyszerűbb pillanatai voltak mikor a színészek a kocsma jelenet forgatását megelőzően beszélgettek erről a teljesen szokatlan akciódömpingről. Tudni kell, hogy senki nem látta a másikat a harci jelenetek felvétele során, így a valóságban ugyanúgy mesélték egymásnak csillogó szemmel, hogy ki milyen akciót csinált, micsoda bulis jeleneteken van túl. A forgatás 2015 Februárban kezdődik, a film valószínűleg ugyanezen év őszén lesz látható. Lesznek benne meglepő karakterválasztások, több színész is az eddig megszokott szerepeitől merőben más típusú figura bőrébe fog bújni. De ők ettől boldogok, izgalmas új kihívás lesz számukra ilyen szempontból is. Hát még a várható akcióik miatt! Minden találkozáskor az derül ki, hogy nagyon várják…” – nyilatkozta a kaszkadőr szakértő és alkotó, Joe Kovalik.

 

Forrás: MacLeod Film

Hozzászólások