Fotók – Így karácsonyozik Dukai Regina

Előrelátó a szexi modell - jó ideje ünnepi dísz veszi körül

2014/12/15

Dukai Regina rajong a karácsonyért, ezért nem csoda, hogy amint vége a nyárnak, ő máris erre az ünnepre készül. Idén sincs ez másképp: nála már áll a karácsonyfa, sőt szép lassan az ajándékokat is beszerzi.

Regina nem véletlenül ennyire előrelátó, hiszen szeretné kihasználni az ünnep minden pillanatát.

„Ahogy vége a nyárnak és beköszönt az első rossz idő, azonnal a karácsonyra kezdek készülni. November elején már javában kint vannak nálam a lakásban a díszek, de a fa felállításával azért december elejéig várok. Úgy gondolom, attól kezdve, hogy a bevásárlóközpontok karácsonyi díszben úsznak, akkortól miért ne készülhetnék én is lélekben a kedvenc ünnepemre?” – kérdezte nevetve Regina.

Az énekesnő a fa felállításával sem vár sokáig, hiszen a karácsonyt a szüleinél tölti, de a fenyőillatot a saját lakásában is szeretné érezni.

A karácsonyfát mindig sokkal hamarabb felállítom, mint amikor kellene, mert december vége felé nagyon keveset vagyok a lakásomban: olyankor inkább a szüleimnél töltöm az időt, és mivel nagyon szeretem az ünnepi hangulatot, szeretném otthon is kiélvezni, ezért jó előre feldíszítem a fát. Klasszikus színű díszeim vannak: piros, arany, zöld, fehér, és bár nem vásárolok minden évben más színt, de idén úgy döntöttem, hogy mivel fehér a lakásom, ezért a fa is olyan lesz. Az ajándékokat mindig időben megveszem, mert nem szeretek az utolsó pillanatban agyalni azon, hogy ki minek örülne idén” – árulta el a gyönyörű énekesnő.

Nézd meg, hogyan készül Dukai Regina idén a karácsonyra!

Hozzászólások