Fotók – Mykonoson tartotta álomesküvőjét Hargitai Bea

Kimondta a boldogító igent a szépség

2014/09/28

Bekötötték a dögös modell fejét. Hargitai Bea igazi álomesküvőt tartott Görögországban párjával, David Stogellel, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójával.

A szőke szépség öt évvel ezelőtt, 2008-ban ismerkedett meg kedvesével, és sokan egy hajítófát sem adtak volna kapcsolatukért, hiszen a komoly üzletember és a vadóc modell nem tűnt összeillő párosnak. Ám a szerelem mindent felülírt, Hargitai Bea a férfi miatt még Magyarországot is itt hagyta, hiszen David Stogelt, mint a cseh TV Novacsatorna igazgatóját Prágához köti a munkája. Bár egy ideig távkapcsolatban éltek, de nem bírták egymás nélkül, és Bea a szerelméhez költözött. 

Jó ideig nem hallattak magukról, néhány hónapja azonban felröppentek a hírek, hogy a pár az esküvőjét tervezi. Nyár elején, Los Angelesben tartották az eljegyzést, ekkor Hargitai Bea hárommillió forintot érő Tiffany gyűrűt kapott ajándékba, és kitűzték az esküvő időpontját.

A szerelmesek tegnap keltek egybe a görögországi Mykonoson. Filmbe illő ceremónia lehetett az övék, hiszen a homokos tengerparton, mezítláb, illetve strandpapucsban mondták ki egymásnak a boldogító igent. Igazán rendhagyó menyegzőt tartott a szépség, hiszen a korábbi hírek szerint a családját nem hívta meg az eseményre, mert a legközelebbi barátaival akart bulizni egy nagyot.

A meseszép képeket megnézheted: ITT

Hozzászólások